2011. augusztus 31., szerda

Novella : harmadik rész


Sziasztok. Meghoztam az új részt:) Remélem a suli kezdését ezzel egy kicsit enyhíteni tudom:D  A kommenteket nagyon szépen köszönöm. Sajnálom de mást nem tudok mondani :D:D:D 
Új gépem van hozzá új word amiből nem tudom úgy feltenni a részeket ahogy régen így pöttyöket fogtok majd látni. Remélem ez ne zavar majd meg titeket. 







Azt mondják, az idő gyorsan múlik és minden sebet begyógyít. Hogy egy idő után a fájdalom tompul és a keserűség vagy a harag tovaszáll. Én viszont nem ezt érzem. Minden egyes nap -  a maga értelmében-  egy kínszenvedés. Ha behunyom a szemem csak rá gondolok és őt látom. Még néha most is arról álmodom, hogy az egész meg sem történt és bármelyik pillanatban bekopogtat az ajtómon és átölel. Úgy ahogyan azt régen tette, mikor hazajött egy futamról.

        Úgy hiányoztál – húzott magához majd egy forró csókot nyomott ajkaimra. Legszívesebben azonnal nekiestem volna, de inkább vissza fogtam magam. Biztos fáradt. – Láttad, hogy nyertem?
        Hát, hogy ne láttam volna. Annyira bánom, hogy nem lehettem veled mikor először nyertél.
        Én is sajnálom – mosolyodott el miközben most is csillogni kezdtek szemei – Tudod… hihetetlen érzés volt, hogy nekem szólt a himnusz, hogy én állok a dobogó legfelső fokán
        Imádlak – kapott tőlem egy csókot – És biztos vagyok benne, hogy fogsz még nyerni – ismételtem el még egyszer az előbbi műveletet miközben hálószobánk felé húztam.

Istenem milyen boldog voltam akkor. Le sem lehetett a vigyort az arcomról törölni….
Felipe mindent megadott nekem, amire csak vágytam. Elsősorban nem anyagi értelemben, hanem rengeteg érzelmet, boldogságot és szeretetet kaptam tőle, mint soha senkitől. Hosszú szenvedélyes éjszakákat töltöttünk el és reggelente nem egyszer már reggelivel várt. Ha hazajött mindig volt számomra egy meglepetése és mindig telefonált nekem. Imádtam és imádom őt még a mai napig is. Igaz, hogy sokszor nehéz volt a rengeteg utazás miatt a kapcsolatunk és nem egyszer veszekedtünk is, de hamar elfogadtam, hogy bizony rám ez-az élet vár. Továbbra is dolgoztam a divat szakmában, de amikor tudtam Felipével mentem, hogy közelben támogathassam őt. Szüksége volt rám, de nekem is rá, így számomra természetes volt, hogy az én karrierem a háttérbe szorul.
Miután felöltöztem és családom társaságában megreggeliztünk, én útnak indultam. Minden nap kimentem hozzá, mikor itthon voltam. Fiam is velem akart tartani, de soha nem szerettem, ha bárki is velem jön. Egyedül akartam lenni… beszélni hozzá, még ha ő válaszolni soha nem tudott nekem. 
Sofőrömmel mentem a temetőig majd egyedül sétáltam hozzá. Botom hangosan koppant minden egyes lépésnél a földön, hiszen egész testemmel ránehezedtem. Már az én csontjaim sem a régiek. …
 Mikor odaértem hozzá lassan végigsimítottam a márvány tömbön és az otthonról hozott virágokat a vázába tettem. Leültem a szemközti padra és le sem vettem a szememet arról az átkozott dátumról. 

1981 – 2009

Olyan régen volt.  Mégis mintha tegnap történt volna.

        Szia – köszöntem neki halkan – Ne haragudj, hogy tegnap nem jöttem csak a fiadnak főztem, sütöttem. Láttad, hogy kicsi Felipe is milyen nagyra nőtt? Olyan, mint te. A mosolya a szemei az aprócska orra, de még a dumája is. Milyen kár, hogy már nem élhetem meg azt, hogy mi lesz belőle - sóhajtottam keserűen és szinte hangosan hallottam fülembe csengeni Felipe hangját.
        Raffa ne mondj már ilyen butaságokat! – mondta szinte már hátborzongatóan pedig csak a képzeletem játszott velem. De mi van, ha mégis ő az? Ha tényleg itt van velem?
        Te is tudod nagyon jól, hogy a szívem nem bírja már sokáig. De én ezt nem bánom, mert akkor végre találkozhatok veled- mosolyodtam el úgy, mint régen, mikor még fiatal voltam.
        Szeretlek – suttogta halkan. Jesszusom… ha ezt most valaki látná egész biztos, hogy bolondnak tartana és bezáratna egy olyan helyre, ahol hozzám hasonlók lennének. De talán tényleg az vagyok. Egy bolond és szeszélyes nő, amiért az ő hangját hallom és amiért azt hiszem, még most is itt van velem. De mégis mit tehetnék, ha nekem csak ennyi maradt? Ha hiába szerettük egymást annyira, a sors elvette tőlem? Mit tehetnék? Nekem ez-az egyetlen kapaszkodóm. Én már csak ebben hiszek.

Behunytam szemeimet és éreztem, ahogy lassan puha kezeivel végigsimít vállamon. A bőröm libabőrös lesz érintésétől miközben halvány mosolyra húzom a számat. Tudom, hogy csak a képzeletem játszik velem el ostobán, mégsem tudok a kísértésnek ellenállni. Mintha egy teljesen más dimenzióba léptem volna be és ahonnan már soha többé nem szándékoztam kilépni.  Hátborzongató vagy sem, de éreztem, ahogy lehelete játékosan csiklandozza bőrömet és szinte hallottam, ahogy felnevet. Már nem törődtem azzal, hogy ha ebből a képzelt világból felébredek, mennyire fájni fog hiánya, csak hagytam, hogy teljesen magával ragadjon és visszarepítsen akkorra, mikor még ő is velem volt.

        Szerelmem hol vagy?- hallottam meg hangját a másik szobából, de válaszolni képtelen voltam. Istenem mi itt fogunk élni, mint egy család. Mert igen azok leszünk. Egy nagy boldog család. Megbabonázva húztam végig a kezem a kissé érdes falon miközben ablakon keresztül néztem, ahogy medence vize megcsillan rajta. Már nem akarok más lakást nézni, csak itt szeretnék élni.
        Hát itt vagy?! – jelent meg – Már azt hittem eltűntél. Nah hogy tetszik? – ölelt át hátulról
        Ez csodálatos- fordultam vele szembe – Kérlek, vegyük meg!
        Tényleg? Nem szeretnél másik házat nézni? Antonio szerint még van egy pár ingatlan, ami nekünk való és..
        Felipe – szakítottam félbe - Ez a hely tökéletes. A ház, bár inkább nevezném palotának két szintes. Van benne azt hiszem, hat szoba három fürdő, két nappali egy hatalmas konyha és egy még hatalmasabb udvar, aminek közepén egy medence van.  Szerinted találhatnánk ennél jobbat, mert én nem hiszem – soroltam fel tényeimet remélve, hogy ezzel meg tudom győzni szerelmemet.
        És minek kell neked ennyi szoba?
        Hogy minek?- kérdeztem tőle incselkedően – Hát talán… egyszer… ha te is úgy akarod, akkor…
        Akkor mi?- szakított félbe
        Akkor lehetnének gyerekeink. – féltem kissé kimondani ezt a bűvös szót, hiszen még soha nem beszéltünk a családalapításról és egyebekről.
        Szóval tőlem szeretnél gyerekeket?
        Miért szerinted ki mástól?
        Csak kérdeztem – húzott magához miközben egészen a konyhapultig tolt engem – De tudod ugye hogy ahhoz, hogy gyerekeink szülessenek valamit tenni is kell érte – csókolt bele nyakamba. Természetesen azonnal megadtam volna magam neki, de Antonio bármelyik percben betoppanhat.
        Felipe…- próbáltam magamtól eltolni 
        Nyugi. Őt már rég elküldtem – nézett szemeimbe majd megragadott és konyhapultra fektetett…

Még most is tisztán emlékszem azokra a napokra. Én voltam a világ legboldogabb nője,hogy egy ilyen helyen élhetek túlzásnak sem mondható, álmaim férfijával.

        Tudod Felipe – nyitottam ki újra szemeimet - Soha egyetlen pillanatig sem bántam meg, hogy azt a házat választottuk. Gyönyörű. Még most. Majd, ha már én is melletted leszek, Felipe örökli meg. Jut eszembe. Nemsokára indulunk a Belga nagydíjra. Igen jól hallottad én is ott leszek. Félek… - hallgattam el egy pillanatra majd lehuny szemmel folytattam - talán hiba volt neki igent mondanom, de nem hagyhatom őt magára mikor esélyes a világbajnoki címre. Egyszerűen nem megy.
        Nem lesz semmi baj – hallottam meg ismét a hangját.
        Én is ezt mondom… de akkor is tartok tőle.  Olyan régen voltam futamon és szívem szerint most sem mennék el, de mellette kell lennem. Én vagyok az anyja. Mindegy. Kérhetnék tőled valamit? Tudom, hogy már a világbajnoki címért is kunyeráltam nálad… de ha már ott leszek, elintéznél neki egy győzelmet? Nagyon fontos lenne neki és nekem is – mosolyodtam el majd a lelkemben hallottam is a bűvös szót.
        Igen
        Akkor jó. Én most megyek. Szívesen maradnék, de ebédet is kell főznöm – mondtam majd felálltam – Szeretlek.  Holnap jövök- köszöntem el tőle majd hazamentem.

Legnagyobb meglepetésemre mire hazaértem menyem egy Isteni finom ebédet dobott össze. Persze mondtam neki, hogy nem kellett volna fáradoznia mikor ő a vendég de bevallom egy kicsit jól esett.  Már nem vagyok mai csirke.
Ebéd és egy kis pihenés után mindannyian a medencénél gyűltünk össze. Fiam és unokám boldogan lubickoltak a vízben még menyem és legkisebb unokám a medence széléről figyelték őket. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy bárcsak ő is itt lenne és láthatná mindezt, de tudom, hogy fentről vigyáz ránk és soha nem hagy magunkra.

*****

Furcsa és kimondhatatlan érzés kerített hatalmába mikor kiszálltam a kocsiból. Távolból már hallottam a motorok dübörgő zaját, szívem pedig egyre hevesebben kezdett verni, pedig betegségem miatt ez nem tesz túl jót nekem. Görcsösen kapaszkodtam fiamba és hangosan kapkodtam a levegő után. Nem akartam, mégis azonnal és megállíthatatlanul elleptek az emlékeim.

        Felipe biztos, hogy ez jó ötlet? Én inkább a szállodában maradok – aggodalmaskodtam. Nem akartam, hogy az emberek engem fotózzanak, hogy kérdezgessenek és magánéletembe vájkáljanak.
        Ne aggódj Raffaela. Meglátod nagyszerű lesz – szorította meg remegő kezeimet majd kiszálltunk a kocsiból.

Még most is szinte tisztán emlékszem azokra a pillanatokra. Hogy is felejthetném el, hiszen annyira fontos volt neki. Magabiztosan – teli vigyorral – sétáltunk a bokszig és mindenkinek büszkén mesélte, hogy én vagyok a barátnője. Bevallom nekem is nagyon jól esett, hogy kiállt velem a nyilvánosság elé, hiszen ez azt jelentette, hogy komolyan velem tervezi a jövőjét.

        Jól vagy anya?- ébresztett fel gondolataimból fiam
        Persze - hazudtam majd egy mosolyt is erőltettem magamra.  Már nagyon régen voltam futamon, mégis szinte minden felelevenedett előttem, még ha sok minden változott is.
        Nem lesz semmi baj – ígérte meg nekem majd tovább sétáltunk.


Sokan felismertek és a fotósok hihetetlen gyorsasággal kattintgatták gépeiket. Néhányan még oda is jöttek hozzánk és gratuláltak, hogy ilyen tehetséges és ügyes fiam van. Hihetetlen büszke voltam rá és tudtam fentről Felipének is dagad a melle. Valóban nem volt rossz döntés, hogy akkor engedtem legnagyobb félelmemnek, hiszen fiam rettentően tehetséges. Igaz neki is voltak rosszabb pillanatai, de már nagyon rég óta az élen harcolt.

Miután mindenkivel váltottunk egy pár szót fiam elment öltözni, hiszen kezdődött a szabadedzés. Én egy kényelmes kanapéról néztem végig, ahogy a jól ismert köröket lefutja, persze leküzdhetetlen félelemmel a szívemben. Már majdnem vége lett az edzésnek, mikor valami történt. Csak annyit láttam, hogy fiam a falnak megy és nem száll ki a kocsiból, de még csak a fejét sem mozdítja. Azonnal könnyek lepték el szemeimet és attól tartottam, hogy a sors újra megismétli önmagát.



Nagyon szeretem a komikat:):):)


            

2 megjegyzés:

Liv írta...

hát én meghaltam o.O
az a temetős jelenet...:(:(
áá, nem is tudok semmi értelmeset írni:S
de tetszett nagyon, ez így kellett suli előtt(:
remélem nem lesz semmi baja a gyereknek, még egy Felipét nem engedek:(:( gondolj Raffa rossz szívére, mikor írod a következőt, nem bírná ki még ezt is ;)
puszi meg jediErőő
Liv

krimi88 írta...

Hűűűű! Bocs. de nem tudok sok értelmes dolgot kinyögni. Ez szomorú rész volt. Nálam is pont a baleset zajlik, így ezt még nehezebb olvasni. Tudom, hogy semmi baja nem lesz Felipe Jr.-nak, hiszen az apukája vigyáz rá a mennyországból. Nagyon várom a folytatást!
puszi
Krimi88(Kriszti)