2011. augusztus 31., szerda

Novella : harmadik rész


Sziasztok. Meghoztam az új részt:) Remélem a suli kezdését ezzel egy kicsit enyhíteni tudom:D  A kommenteket nagyon szépen köszönöm. Sajnálom de mást nem tudok mondani :D:D:D 
Új gépem van hozzá új word amiből nem tudom úgy feltenni a részeket ahogy régen így pöttyöket fogtok majd látni. Remélem ez ne zavar majd meg titeket. 







Azt mondják, az idő gyorsan múlik és minden sebet begyógyít. Hogy egy idő után a fájdalom tompul és a keserűség vagy a harag tovaszáll. Én viszont nem ezt érzem. Minden egyes nap -  a maga értelmében-  egy kínszenvedés. Ha behunyom a szemem csak rá gondolok és őt látom. Még néha most is arról álmodom, hogy az egész meg sem történt és bármelyik pillanatban bekopogtat az ajtómon és átölel. Úgy ahogyan azt régen tette, mikor hazajött egy futamról.

        Úgy hiányoztál – húzott magához majd egy forró csókot nyomott ajkaimra. Legszívesebben azonnal nekiestem volna, de inkább vissza fogtam magam. Biztos fáradt. – Láttad, hogy nyertem?
        Hát, hogy ne láttam volna. Annyira bánom, hogy nem lehettem veled mikor először nyertél.
        Én is sajnálom – mosolyodott el miközben most is csillogni kezdtek szemei – Tudod… hihetetlen érzés volt, hogy nekem szólt a himnusz, hogy én állok a dobogó legfelső fokán
        Imádlak – kapott tőlem egy csókot – És biztos vagyok benne, hogy fogsz még nyerni – ismételtem el még egyszer az előbbi műveletet miközben hálószobánk felé húztam.

Istenem milyen boldog voltam akkor. Le sem lehetett a vigyort az arcomról törölni….
Felipe mindent megadott nekem, amire csak vágytam. Elsősorban nem anyagi értelemben, hanem rengeteg érzelmet, boldogságot és szeretetet kaptam tőle, mint soha senkitől. Hosszú szenvedélyes éjszakákat töltöttünk el és reggelente nem egyszer már reggelivel várt. Ha hazajött mindig volt számomra egy meglepetése és mindig telefonált nekem. Imádtam és imádom őt még a mai napig is. Igaz, hogy sokszor nehéz volt a rengeteg utazás miatt a kapcsolatunk és nem egyszer veszekedtünk is, de hamar elfogadtam, hogy bizony rám ez-az élet vár. Továbbra is dolgoztam a divat szakmában, de amikor tudtam Felipével mentem, hogy közelben támogathassam őt. Szüksége volt rám, de nekem is rá, így számomra természetes volt, hogy az én karrierem a háttérbe szorul.
Miután felöltöztem és családom társaságában megreggeliztünk, én útnak indultam. Minden nap kimentem hozzá, mikor itthon voltam. Fiam is velem akart tartani, de soha nem szerettem, ha bárki is velem jön. Egyedül akartam lenni… beszélni hozzá, még ha ő válaszolni soha nem tudott nekem. 
Sofőrömmel mentem a temetőig majd egyedül sétáltam hozzá. Botom hangosan koppant minden egyes lépésnél a földön, hiszen egész testemmel ránehezedtem. Már az én csontjaim sem a régiek. …
 Mikor odaértem hozzá lassan végigsimítottam a márvány tömbön és az otthonról hozott virágokat a vázába tettem. Leültem a szemközti padra és le sem vettem a szememet arról az átkozott dátumról. 

1981 – 2009

Olyan régen volt.  Mégis mintha tegnap történt volna.

        Szia – köszöntem neki halkan – Ne haragudj, hogy tegnap nem jöttem csak a fiadnak főztem, sütöttem. Láttad, hogy kicsi Felipe is milyen nagyra nőtt? Olyan, mint te. A mosolya a szemei az aprócska orra, de még a dumája is. Milyen kár, hogy már nem élhetem meg azt, hogy mi lesz belőle - sóhajtottam keserűen és szinte hangosan hallottam fülembe csengeni Felipe hangját.
        Raffa ne mondj már ilyen butaságokat! – mondta szinte már hátborzongatóan pedig csak a képzeletem játszott velem. De mi van, ha mégis ő az? Ha tényleg itt van velem?
        Te is tudod nagyon jól, hogy a szívem nem bírja már sokáig. De én ezt nem bánom, mert akkor végre találkozhatok veled- mosolyodtam el úgy, mint régen, mikor még fiatal voltam.
        Szeretlek – suttogta halkan. Jesszusom… ha ezt most valaki látná egész biztos, hogy bolondnak tartana és bezáratna egy olyan helyre, ahol hozzám hasonlók lennének. De talán tényleg az vagyok. Egy bolond és szeszélyes nő, amiért az ő hangját hallom és amiért azt hiszem, még most is itt van velem. De mégis mit tehetnék, ha nekem csak ennyi maradt? Ha hiába szerettük egymást annyira, a sors elvette tőlem? Mit tehetnék? Nekem ez-az egyetlen kapaszkodóm. Én már csak ebben hiszek.

Behunytam szemeimet és éreztem, ahogy lassan puha kezeivel végigsimít vállamon. A bőröm libabőrös lesz érintésétől miközben halvány mosolyra húzom a számat. Tudom, hogy csak a képzeletem játszik velem el ostobán, mégsem tudok a kísértésnek ellenállni. Mintha egy teljesen más dimenzióba léptem volna be és ahonnan már soha többé nem szándékoztam kilépni.  Hátborzongató vagy sem, de éreztem, ahogy lehelete játékosan csiklandozza bőrömet és szinte hallottam, ahogy felnevet. Már nem törődtem azzal, hogy ha ebből a képzelt világból felébredek, mennyire fájni fog hiánya, csak hagytam, hogy teljesen magával ragadjon és visszarepítsen akkorra, mikor még ő is velem volt.

        Szerelmem hol vagy?- hallottam meg hangját a másik szobából, de válaszolni képtelen voltam. Istenem mi itt fogunk élni, mint egy család. Mert igen azok leszünk. Egy nagy boldog család. Megbabonázva húztam végig a kezem a kissé érdes falon miközben ablakon keresztül néztem, ahogy medence vize megcsillan rajta. Már nem akarok más lakást nézni, csak itt szeretnék élni.
        Hát itt vagy?! – jelent meg – Már azt hittem eltűntél. Nah hogy tetszik? – ölelt át hátulról
        Ez csodálatos- fordultam vele szembe – Kérlek, vegyük meg!
        Tényleg? Nem szeretnél másik házat nézni? Antonio szerint még van egy pár ingatlan, ami nekünk való és..
        Felipe – szakítottam félbe - Ez a hely tökéletes. A ház, bár inkább nevezném palotának két szintes. Van benne azt hiszem, hat szoba három fürdő, két nappali egy hatalmas konyha és egy még hatalmasabb udvar, aminek közepén egy medence van.  Szerinted találhatnánk ennél jobbat, mert én nem hiszem – soroltam fel tényeimet remélve, hogy ezzel meg tudom győzni szerelmemet.
        És minek kell neked ennyi szoba?
        Hogy minek?- kérdeztem tőle incselkedően – Hát talán… egyszer… ha te is úgy akarod, akkor…
        Akkor mi?- szakított félbe
        Akkor lehetnének gyerekeink. – féltem kissé kimondani ezt a bűvös szót, hiszen még soha nem beszéltünk a családalapításról és egyebekről.
        Szóval tőlem szeretnél gyerekeket?
        Miért szerinted ki mástól?
        Csak kérdeztem – húzott magához miközben egészen a konyhapultig tolt engem – De tudod ugye hogy ahhoz, hogy gyerekeink szülessenek valamit tenni is kell érte – csókolt bele nyakamba. Természetesen azonnal megadtam volna magam neki, de Antonio bármelyik percben betoppanhat.
        Felipe…- próbáltam magamtól eltolni 
        Nyugi. Őt már rég elküldtem – nézett szemeimbe majd megragadott és konyhapultra fektetett…

Még most is tisztán emlékszem azokra a napokra. Én voltam a világ legboldogabb nője,hogy egy ilyen helyen élhetek túlzásnak sem mondható, álmaim férfijával.

        Tudod Felipe – nyitottam ki újra szemeimet - Soha egyetlen pillanatig sem bántam meg, hogy azt a házat választottuk. Gyönyörű. Még most. Majd, ha már én is melletted leszek, Felipe örökli meg. Jut eszembe. Nemsokára indulunk a Belga nagydíjra. Igen jól hallottad én is ott leszek. Félek… - hallgattam el egy pillanatra majd lehuny szemmel folytattam - talán hiba volt neki igent mondanom, de nem hagyhatom őt magára mikor esélyes a világbajnoki címre. Egyszerűen nem megy.
        Nem lesz semmi baj – hallottam meg ismét a hangját.
        Én is ezt mondom… de akkor is tartok tőle.  Olyan régen voltam futamon és szívem szerint most sem mennék el, de mellette kell lennem. Én vagyok az anyja. Mindegy. Kérhetnék tőled valamit? Tudom, hogy már a világbajnoki címért is kunyeráltam nálad… de ha már ott leszek, elintéznél neki egy győzelmet? Nagyon fontos lenne neki és nekem is – mosolyodtam el majd a lelkemben hallottam is a bűvös szót.
        Igen
        Akkor jó. Én most megyek. Szívesen maradnék, de ebédet is kell főznöm – mondtam majd felálltam – Szeretlek.  Holnap jövök- köszöntem el tőle majd hazamentem.

Legnagyobb meglepetésemre mire hazaértem menyem egy Isteni finom ebédet dobott össze. Persze mondtam neki, hogy nem kellett volna fáradoznia mikor ő a vendég de bevallom egy kicsit jól esett.  Már nem vagyok mai csirke.
Ebéd és egy kis pihenés után mindannyian a medencénél gyűltünk össze. Fiam és unokám boldogan lubickoltak a vízben még menyem és legkisebb unokám a medence széléről figyelték őket. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy bárcsak ő is itt lenne és láthatná mindezt, de tudom, hogy fentről vigyáz ránk és soha nem hagy magunkra.

*****

Furcsa és kimondhatatlan érzés kerített hatalmába mikor kiszálltam a kocsiból. Távolból már hallottam a motorok dübörgő zaját, szívem pedig egyre hevesebben kezdett verni, pedig betegségem miatt ez nem tesz túl jót nekem. Görcsösen kapaszkodtam fiamba és hangosan kapkodtam a levegő után. Nem akartam, mégis azonnal és megállíthatatlanul elleptek az emlékeim.

        Felipe biztos, hogy ez jó ötlet? Én inkább a szállodában maradok – aggodalmaskodtam. Nem akartam, hogy az emberek engem fotózzanak, hogy kérdezgessenek és magánéletembe vájkáljanak.
        Ne aggódj Raffaela. Meglátod nagyszerű lesz – szorította meg remegő kezeimet majd kiszálltunk a kocsiból.

Még most is szinte tisztán emlékszem azokra a pillanatokra. Hogy is felejthetném el, hiszen annyira fontos volt neki. Magabiztosan – teli vigyorral – sétáltunk a bokszig és mindenkinek büszkén mesélte, hogy én vagyok a barátnője. Bevallom nekem is nagyon jól esett, hogy kiállt velem a nyilvánosság elé, hiszen ez azt jelentette, hogy komolyan velem tervezi a jövőjét.

        Jól vagy anya?- ébresztett fel gondolataimból fiam
        Persze - hazudtam majd egy mosolyt is erőltettem magamra.  Már nagyon régen voltam futamon, mégis szinte minden felelevenedett előttem, még ha sok minden változott is.
        Nem lesz semmi baj – ígérte meg nekem majd tovább sétáltunk.


Sokan felismertek és a fotósok hihetetlen gyorsasággal kattintgatták gépeiket. Néhányan még oda is jöttek hozzánk és gratuláltak, hogy ilyen tehetséges és ügyes fiam van. Hihetetlen büszke voltam rá és tudtam fentről Felipének is dagad a melle. Valóban nem volt rossz döntés, hogy akkor engedtem legnagyobb félelmemnek, hiszen fiam rettentően tehetséges. Igaz neki is voltak rosszabb pillanatai, de már nagyon rég óta az élen harcolt.

Miután mindenkivel váltottunk egy pár szót fiam elment öltözni, hiszen kezdődött a szabadedzés. Én egy kényelmes kanapéról néztem végig, ahogy a jól ismert köröket lefutja, persze leküzdhetetlen félelemmel a szívemben. Már majdnem vége lett az edzésnek, mikor valami történt. Csak annyit láttam, hogy fiam a falnak megy és nem száll ki a kocsiból, de még csak a fejét sem mozdítja. Azonnal könnyek lepték el szemeimet és attól tartottam, hogy a sors újra megismétli önmagát.



Nagyon szeretem a komikat:):):)


            

2011. augusztus 26., péntek

Díj

Blogom most először kapott díjat méghozzá egy nagyon kedves ismerősömtől GoVetteltől. Kicsit rosszul érzem magam,hogy nála (is) lemaradtam az olvasásban és ennek ellenére díjat kapok tőle,de zűrös itthon az élet + több blogom is van holnap pedig szüretelni megyek. Igen ilyen rohadt melegbe....nem normális a papám.
Szóval  díj:) Nagyon szépen köszönöm!




Szabályok:
1) Tedd ki a logót a blogodra!
2) Köszönd meg a díjat akitől kaptad!
3) Írj magadról hét dolgot!
4) Küldd tovább hét embernek!
5) Hagyj üzenetet a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!

Szóval köszönöm a díjat:):) 

Hét dolog magamról 

1: Rendezvényszervező szeretnék lenni ha nagy leszek
2: Idén érettségizem
3: Utálom teljes szívemből Fernando Alonsot. 
4: Nem rég jöttem csak rá hogy mennyire kevés barátom van. (igaz). Kb kettő de abból az egyik nem Pécsi. 
5: Nagyon szeretek kommentet kapni. 
6: Sokszor előbb jár a szám ami miatt sokan nem kedvelnek.
7: Most már büszke vagyok a blogjaimra és nem titkolom hogy írok. Mert írni imádok és ezt senki nem veheti el tőlem!


-Blogok akik megérdemlik a díjat:
Friss hétvégén érkezik! Több komment jól esne természetesen de megértem ha nem írtok. Pusz

Jah és hétvégén Hajrá Felipe!!!!!

2011. augusztus 25., csütörtök

Novella : Második rész



A szívek melyeket megérintettem. 
Hátrahagyott bizonyítékként szolgálnak majd
Hogy valami fontosat tettem és az egész világ látni fogja, hogy
Itt voltam.......
Éltem.......
Szerettem......





Nincs kedvem itt lenni. Utálom ezt a helyet az embereket akik körülvesznek és ezt az idegesítő zenét. Mégsem mehetek, futhatok el leginkább haza. Drága testvéremnek
 ma van a szülinapja és vagy ezerszer megígértette velem, hogy ma este itt leszek. Mit is tehettem volna?! Egy testvér - főleg a kisebbik - támogatja nővérét, aki nem mellesleg nemsokára férjhez is megy. Bevallom kicsit irigylem. Nah jó nem kicsit, nagyon. Régen - mikor még kicsi voltam - szinte éjszakákon át álmodoztam arról, nekem milyen esküvőm is lesz. Hatalmas abban biztos voltam és vagyok még a ma napig is. Hosszú, szép ruhám lesz. Igazi királynős mert mindig is az szerettem volna lenni. Sajnos sem a sors, sem szüleim nem áldottak meg olyan külsővel, ami egy igazi királynőre jellemző lenne. Először is nagy a fenekem. Igaz nekünk Braziloknak az is marad, mégsem tudtam vele soha megbékélni. Másodszor pedig kicsi vagyok. Nővérem szerint ez nem baj, hiszen a pasinak kell magasnak lennie, de én ezt sem tudtam megszokni. Miért nem lehetek olyan mint azok a nők a tévében? Nekem miért nem lehetne olyan hosszú kecses lábaim? A melleimről pedig már nem is beszélve. Kicsik. Szinte meg sem lehet őket markolni...nem csoda hogy ő is elhagyott.

- Zavarhatok?- ült le hírtelen mellém egy pasas, ami teljesen kizökkentett a gondolataimból. Abszolút nem volt hozzá sem máshoz kedvem így gyorsan leráztam.
- Igen
- Hát nem számítottam ilyen erős elutasításra az biztos! - nevetett fel. Most meg min röhög? Hát nem érti, hogy nincs kedvem vele beszélgetni. Pasi. Biztos azt várja, hogy lerohanjam és azonnal a karjaiba omoljak. Erről persze szó sem lehet. - Talán valami baj van?- kérdezte kíváncsian. Nem nincs. Ezért szomorkodok itt magamban mert annyira jól érzem magam. Istenem.
- Ne haragudj de mi lenne ….ó te jó isten - néztem fel és akkor szembesültem azzal, hogy ki is ül mellettem. Felipe Massa. Ő az a sportoló, akit egyszer láttam a tévében..már akkor is olyan....olyan aranyos volt. Én meg itt bunkulok vele. Nagyszerű. - Bocsi. Ma nem vagyok túl jó hangulatomban
- Azt látom - mosolyodott el. - Talán meg szeretnéd valakivel osztani?
- Nem....hidd el nem érdekelne egy hiszti nő nyafogása.
- Hát pedig bármennyire is hihetetlen engem érdekel. Szóval? Kimegyünk? Ismerek egy csöndes helyet - talán nem kellene kimennem, hiszen nem is ismerem. És miért is érdekelné az én problémám?! Biztos csak le akar itatni.

- Nah és utána mi történt?- kíváncsiskodott menyem, miközben a legkisebb Felipe már nagyokat ásítozott anyja karjában.
- Majd holnap elmondom. Most menjünk lefeküdni - próbáltam lezárni a témát, de Sarah tovább erősködött.
- Kérlek Raffaela. Én annyira kíváncsi vagyok. Kimentél vele? Megcsókolt?

Hogy mi történt ezután? Természetesen kimentem vele. Nem tudtam neki ellenállni pedig egy : idegennel nem szabadott volna csak úgy kimennem...én mégis ezt tettem. Emlékszem, hogy szívem olyan hevesen dobogott szívembe, hogy attól féltem még a végén ő is meghallja, vérem pedig vadul száguldott végig ereimben. Torkom teljesen kiszáradt....és tudtam, hogy végem van.

- Remélem nem egy férfi miatt vagy ilyen szomorú - törte meg Felipe a kettőnk közti csendet miközben homokban figyeltük, ahogy az óceán vadul verődik a szikláknak.
- Nem - hazudtam természetesen - Csak nehéz napom volt.
- Nah és hol dolgozol kedves....?- akadt el egy pillanatra - Jesszus még a nevedet sem tudom. Olyan illetlen vagyok ne haragudj - jött teljesen zavarba amitől az én arcom  is pirulni kezdett.  Még szerencse, hogy sötét van - Szóval én Massa vagyok. Felipe Massa - nyújtotta felém jobb kezét
- Én pedig Raffaela. De szólíts csak Raffának - mutatkoztam be én is majd pár pillanat után ismét néma csend telepedett le közénk.

De ez mégis más volt. A levegőben lehetett érezni, hogy ez a pillanat valami egészen más. Elmondani nem tudom, csak érzem a szívemben a lelkemben, tulajdonképpen minden porcikámban.

- Szóval tényleg elmentem vele. De mára ennyi. Nagyon fáradtak vagytok és az én fejem is fáj egy kissé - hazudtam nekik egy kissé. Nem azért mert nem mesélek nekik szívesen...hanem azért mert fáj. Nagyon fáj. Neki itt kéne mellettem ülnie a kezemet fognia és fülembe súgnia, hogy ennyi év után még mindig szeret. De nincs itt és már soha nem is jön vissza.
- Rendben - mondta csalódottan Sarah - Akkor majd holnap. Azért örülök, hogy elmentél vele...szerintem én is így tettem volna - mosolygott rám kedvesen menyem
- Akkor menjünk be gyerekek - botomba megkapaszkodtam és lassan felálltam. Már a lábaim sem a régiek. Hiába jártam állandóan mindenféle csodakezelésekre, jobb soha nem lett. Nem hiába....az idő mindenki felett eljár.
- Szeretlek anya - karolt át fiam mikor már bent voltunk. Sarah emeletre indult unokámmal, így csak ketten maradtunk - El sem tudom mondani mennyire.
- Én is szeretlek - csókoltam meg arcát majd lassan a szobám felé igyekeztem.

Üres volt, pedig a fal tele volt képekkel és fiatalos színben pompázott. A sarkokban szobanövények dobták fel a hangulatát mégis üres volt. Nem volt benne élet és nem lengte be a szerelem mesés illata. Ő sem volt mellettem.

Lassan leültem az ágy szélére majd a komódomból kivettem a könyvemet. Már jó vaskos volt, hiszen az évek alatt annyi mindent írtam bele. Emlékszem régebben nem is akartam írni, de egyik nap úgy döntöttem mindent leírok, ami aznap történt velem. És milyen jól tettem!
Már évek óta nem vettem a kezembe. Egyszerűen nem volt hozzá bátorságom...most mégis végigsimítottam bársonyos borítóján és lassan az első oldalra lapoztam.


Kedves Naplóm!

Igen, talán kicsit furcsa, hogy huszonhat évesen kezdek el naplót írni, de mostanában oly sok minden történt velem ,amit már képtelen vagyok magamba tartani. Kezdem is rögtön az legelején.
“Nem mondjuk ki a nevét” megcsalt. Méghozzá a legjobb barátnőmmel. Persze ma már tudom, hogy ő nem a legjobb barátnőm, hiszen ha az lett volna ,ilyet soha nem tett volna meg velem.
Nagyon fájt, mikor rajtakaptam őket...el nem tudom mondani mit éreztem. De ma már örülök neki, hogy ez megtörtént. Mert így soha nem leszek olyan férfié, aki tudom, hogy nem érdemel meg engem.
Mikor ez megtörtént elhatároztam, hogy egy ideig biztosan nem fogok még csak férfiakra sem ránézni.
Aztán....mint ahogyan a mesékben ( tényleg így volt nem csak mondom) megismertem egy jóképű srácot. Ő híres. Nem annyira mint Leonardo Di Caprio, de szinte mindenki ismeri a nevét. És a mosolya....hát az valami elképesztő. Jobban mondva szívdöglesztő. Még a lábam is beleremegett, de tényleg. Soha nem éreztem ilyet és éppen ezért meg vagyok ijedve.
Nem tudom miért hiszen még csak meg sem csókolt – sajnos – de én akkor is így érzek. Ő fiatalabb ,mint én és állandóan úton van. Folyton, nálam sokkal szebb lányokkal van körülvéve...nem tudom mit csináljak. Ha engedek neki talán újra sérülni fogok, arról nem is beszélve, hogy mennyi akadályt kell leküzdenünk a távolság miatt, viszont ha elutasítom, abba azt hiszem én halok bele.

Most mit csináljak? :(


Még most is jót mosolygok gondolataimon. Istenem milyen boldog voltam akkor, még ha féltem is a jövőtől. Emlékszem miután Felipe hazakísért a partról elkérte a számomat és folyton hívogatott. Szinte éjjel-nappal.
Én persze leráztam...egyrészt mert nem akartam könnyű falat lenni a számára, másrészt pedig még nem nekem is túl korai volt kapcsolatunk. Gyorsan a második oldalra lapoztam


Szia naplóm!

Még mindig nem tudom mit csináljak. Bizonytalan vagyok. Felipe (azt hiszem még nem is mondtam a nevét) Szóval ő folyton hív. Nem akarom felvenni, de mégis. Istenem, hogy lehetnek ilyen ambivalens érzéseim? Egyszer beleőrülök abba, ha nincs mellettem, ha nem hív randira ( ezt nem mondom el soha senkinek, de még a neten is őt keresem. Ez már beteges?) viszont ha felhív akkor pedig mint egy tinédzser szűz lány megijedek és azonnal pánikba esem. Erről még senkinek nem beszéltem, de tényleg félek. Mi van ha rájön, hogy mégsem tetszem neki? Hogy nem is akar engem? Egy csalódást vajon ki fogok még bírni. Nem nem hiszem.
És ha ez még nem lenne elég állandóan tulipánok küld nekem. Ez a kedvenc virágom. Nem is tudom honnan tudta meg....de végül is lényegtelen. Olyan szép csokrok. “ Még nem mondjuk ki a nevétől” sem kaptam ilyet, pedig ő aztán mindent tudott rólam.
Azt hiszem kezdek belezúgni pedig eddig csak kétszer találkoztam vele? Létezik egyáltalán szerelem első látásra? Nem tudom. Sokan azt mondják, hogy ez lehetetlen ( és én is ezt vallottam) de ma már nem tudom. Ha meghallom a telefonom csörgését szinte azonnal hevesen kezd verni a szívem, torkom teljesen kiszáradt, tenyerem pedig izzadt lesz. Ez szerelem?! Nem azt lehetetlen. Én még csak kétszer találkoztam vele. Egyszer a klubban és egyszer mikor elhívott vacsorázni. Nem lehetek szerelmes. Mindenki azt mondja idő kell hozzá és nem olyan, mint egy szikra, ami lángra gyújtja az izzó fát. Hogy a lángok csak lassan csapnak a magasba és égetnek el minden félelmet. De mi van ha ez nálam nem így van? Ha én már most azt érzem, hogy tűz lángjai szívemet mardossák? Muszáj mindenkinek törvényszerűen éreznie. És vajon tényleg létezik szerelem első látásra?

Nem tudom. Csak annyit, hogy kell ő nekem. Érted? Milyen buta vagyok, hogy  is érthetnéd?, Hiszen egy tárgy vagy. Élettelen. Nem dobog a szíved, nem lélegzel...te csak egy tárgy vagy.

Már akkor szerelmes voltam, de ezt soha nem ismertem be magamnak. Tényleg túl korai volt a mi találkozásunk és én rettenetesen féltem attól, hogy újra bántani fog.
Pedig Felipe egyszer sem bántott.

Naplómat fiókom mélyére rejtettem és magamra húztam finom selyemtakarómat. Szorosan behunytam szemeimet és magam elé képzeltem szerelmemet. Éreztem, hogy lassan végigsimít arcomon és hogy finoman magához húz. Lehelete arcomat csiklandozta, miközben egy tincset tűr el arcomból. Újra fiatal voltam. Újra éreztem őt magam mellett és már nem voltam magányos. Ő ott volt velem és tudtam, hogy soha nem fog elengedni! 




Ha tetszett ha nem, megosztanád velem gondolataidat komment vagy pipa formájában?Köszönöm:)

2011. augusztus 15., hétfő

Ötödik rész "én mit éreztem"


Sziasztok kedves Massa fanok. Hoztam az új rész kicsit ugyan megkésve, de ez van.  A múlt héten egyik nagyon kedves blogos barátnőm látogatott el hozzám, holnap pedig Szegedre utazom. De mint Lillának is mondtam mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy előtte még frissel szolgáljak nektek. Nos a fejezet kész lett. Hiper gyorsasággal és fél liter kávéval :D:D Átnézni már nincs időm így kérlek titeket a helyesírási hibát láttok hunyjátok a le a szemeteket.
A komikat mérhetetlenül köszönöm. Imádom ezeket olvasni és ha nem írnátok ( és Lilla nem írna rám folyton msn-en hogy mikor lesz friss aminek természetesen nagyon örülök)- akkor szerintem én sem lennék ilyen lelkes. Szóval köszönöm!!!
Itt pedig egy videó (ugyan még a történethez kapcsolódik) de Felipinho annyira édes és aranyos, hogy nem hagyhattam ki. Jó szórakozást a fejezethez
Pusz
Kim

u.i Bocsánatot szeretnék kérni azoktól az íróktól akiket olvasok de komit nem hagytam az utóbbi időben. Amint hazajöttem idővel pótolom és olvasom (mert bizony lemaradtam)








Magamhoz húztam és ágyékomat finoman neki toltam. Az illata… már kétségem sem volt afelől, hogy ő az így, bátrabban simítottam csípője vonalán végig. A zene megszűnt létezni körülöttünk és csak egymásra figyeltünk. Megfordult és kezét a nyakamra szorította, miközben észveszejtő mozdulatait egy pillanatra sem hagyta abba. Nem tudom mi ütött belém, hogy honnan ez a nagy bátorság, de már nem bírtam neki ellenállni. Először csak homlokunk majd ajkaink is egymáshoz értek… Vártam a viaszutasítást, hogy ellők magától és felpofoz, de helyette még szorosabban húzott magához.

Ajkaink gyengéden játszottak egymással majd nyelvem is utat tőrt szájába. Éreztem, hogy teste megremeg és körmeit hátamba mélyeszti. Testünk ütemesen mozgott az ismerős dallamokra miközben egy pillanatra sem szakadtunk el egymástól.
Ilyet még soha nem éreztem. Soha nem volt még egy csók ennyire forró és egyszerre érzelmes és nem utolsó sorban én soha nem voltam ilyen tüzes… de most. Mindent megadnék, ha csak ketten lehetnék a klubban és magamévá tehetném. Persze nem vagyok én olyan…így mielőtt vágyaim teljesen eluralkodtak volna rajtam finoman eltoltam magamtól és mogyoró barna szemeibe néztem. Teljesen elmerültem bennük és úgy éreztem végem…már nincs visszaút. Teljesen megbabonázott és elvette az eszemet. Ha akarnám, sem tudnám őt elfelejteni. Nem érdekel, hogy
van-e barátja, hogy nem szabad és hogy lehet csak az alkohol miatt csókolt meg ilyen forrón.
Újra magamhoz húztam és ajkait ostromolni kezdtem. Ezúttal sem utasított vissza sőt éreztem, hogy csókunk közben elmosolyodik. Nyeregben éreztem magam – és amúgy is volt bennem alkohol - így bátran simítottam kezemet fenekére. Istenem mennyire formás. Pont, mint a nagykönyvben. Formás, kerek és van mit rajta fogni! – Nah nah – nyögte Raffaela a fülembe két csók között majd kezemet csípőjére fektette. Nem bírtam magammal. Még egyszer érinteni akartam azokat a formás idomokat, így bátorkodtam újra lejjebb csúsztatni kezemet.
Éreztem, hogy Raffaela teste megremeg és hogy libabőrös lesz érintésemtől. Tisztában voltam vele, hogy a tűzzel játszom és hogy nem szabadna ezt csinálnom, de nem voltam ura önmagamnak.
Egy újabb ismerős dallam csendült fel a teremben Raffaela pedig kissé eltávolodott tőlem majd megpördült előttem. A szoknyája – ami eddig is alig takarta el hosszú combjait - most szinte teljes belátást engedett láttatni. Csábosan mozgatta csípőjét és haját könnyedén dobálta a fülledt klubban. Csak nekem táncolt. Hiába voltak körülötte sokan, hiába nézték annyian árgus szemekkel, számára csak én léteztem. Ez tetszett! Melyik férfinak nem tetszene ez?!

Egy lépést tettem felé majd újra magamhoz rántottam. Elmosolyodtam majd karjait nyakam köré fontam. Érezni – ha nem is úgy, mint amennyire vágyom rá – szeretném, mit vált ki a teste érintésemből, hogyan nyög fel hangosan és azt a kellemes illatot, ami bőréből áradt. A zene egyre gyorsabb és gyorsabb lett és bár én nem vagyok valami jó táncos, mégis a ritmussal együtt mozogtam. Nem érdekelt ki néz vagy nevet rajtam. Számomra csak ő létezett! A zene hírtelen lelassult és egy igazán romantikus szám következett.
Raffaela zavartan tűrte el tincseit arcáról és igazította meg ruháját. Bevallom egy kicsit én is zavarban voltam. Nem azért, mert bátortalan voltam felkérni őt, hanem mert nem szerettem volna, ha észreveszi rajtam mennyire kívánom őt.
Karjait ismét nyakam köré szorítottam és lassan lépkedtünk jobbra s ballra. Szemeit olykor lesütötte – gondolom kissé zavarban volt – de így nem tudtam belőlük kiolvasni, hogy vajon mit érez. Kedvel? Ez egész biztos, hiszen akkor nem csókolt volna meg! Érez irántam valamit vagy csak az alkohol beszél belőle? Erről fogalmam sincs! És vajon mi van a barátjával?! Szereti, vagy csak megszokásból van vele? Sajnos erre sem találtam választ, bárhogy is kerestem. Bárcsak gondolatolvasó lennék- sóhajtottam keserűen majd ismét a szemébe pillantottam.

-         Jól vagy?- kérdeztem bár nem voltam benne biztos, hogy ebben a hangzavarban meghallja, így újra megkérdeztem.
-         Jól vagy?
-         Igen – bólintott, de egyáltalán nem úgy látszott. Alig állt a lábán úgy dülöngélt és biztos voltam benne, hogy ha nem tartom meg, azonnal a földre esik.
-         Hazaviszlek - döntöttem el, de Raffaelának ez nem tetszett annyira.
-         Hékás… nem vagy a barátom te nekem ne parancsolgass! – ellenkezett de számomra egyértelmű volt, hogy nincs túl józan állapotában.

Kicsit csalódott is voltam, hiszen egyértelmű volt számomra, hogy a csókot sem azért tudtam lopni tőle, mert ő is akarta, hanem tulajdonképpen azt sem tudja hol van. Nem szóltam többé. Karjánál fogva indultam a kijárathoz miközben ismerős táskáját felkaptam a helyéről. Raffaela közben végig kérte, hogy eresszem el és hogy hagyjam békén. Természetesen nem tettem eleget a kérésének. Mikor kiértünk a friss levegőre azonnal az egyik padra ültettem.

-         Hazaviszlek rendben?
-         Kérlek ne – ellenkezett azonnal- Nem szeretnék oda menni - hangsúlyozta ki az oda szót. Hát akkor mégis hová vigyem, ha nem haza, ott ahol nyugodtan kipihenheti magát? Kérdésemre végül ő adott választ.
-         Inkább menjünk hozzád- kérte tőlem
-         De…
-         Nem akarok oda menni- szakított félbe.
-         Rendben- egyeztem bele, majd körülnéztem és leintettem egy taxit. – Nah gyere elmegyünk - segítettem fel a padról majd a kocsiba ültettem.

Egész úton csöndben volt. Fejét vállamra döntötte kezei, pedig combomon pihentek. Én simogatással próbáltam nyugtatni, hiszen láttam rajta, hogy valami baj van. Raffaela nem az a nő, aki részegre issza magát. Már ismerem annyira, hogy ezt pontosan tudjam róla. Biztos történt valami, ami annyira kiakasztotta.

-         Megérkeztünk- zavart fel gondolataimból a sofőr. A kezébe nyomtam a kért összeget majd kiszálltam a kocsiból magammal húzva Raffaelát aki, még most sem volt túl jó állapotban. Még szerencse, hogy van lift a házban- gondoltam magamban

A lakásba érve azonnal a kanapéra fektettem őt, hiszen alig állt a lábán.
- Ne menj el- kérte tőlem miközben megszorította ingemet. Bárcsak ezt akkor kérné mikor teljesen józan – Mindenki magamra akar hagyni - tőrt fel aztán keserves zokogásba. – Még ő is elhagyott engem – temette arcát mellkasomba. Nyugtatóan simogattam hátát miközben az imént hallottakat próbáltam emészteni. Ő is elhagyta? Ezek szerint szakítottak- csalt mosolyt az arcomra a felismerés. Persze annak nem örültem, hogy őt így láthatom miatta, én mégis örültem, hiszen tudtam így jóval nagyobb esélyem, lehet nála.

-         Mi történt?- próbáltam kissé puhatolózni
-         Láttam őt - makogott össze-vissza, de nem értettem belőle semmit.
-         Mit láttál Raffa?
-         Hát ahogyan azt másik nőt ölelgeti…hogy is hívják?! Valami Kristen azt hiszem- nem volt ismerős a nő neve, mégis hálás voltam neki. Így talán megkaphatom őt…nem csak testileg hanem mindenhogyan.
-         Biztos véletlen volt- próbáltam védeni a srácot legbelül mégis eszem ágában nem volt. Majd pont én védem mikor az ő barátnőjére vágyom éjjel - nappal? Nah persze. Még mit nem.
-         Tudom, hogy nem volt véletlen- tolt el magától- Én láttam, ahogyan megcsókolja, ahogyan magához húzza és nem utolsó sorban láttam a szemeit. Úgy nézett rá, mint ahogy egykor rám. Nem teheti ezt velem!- zokogott fel ismét. Megszakadt a szívem, hogy így látom viszont egyik felem továbbra is örült a hallottaknak. Ezek szerint megcsalta.
-         Sajnálom - szorítottam magamhoz- Ha akarod, jól szétverem a srácot - bár ez kissé nevetségesen hangzik az én számból, hiszen még a százhetven centit is alig ütöm meg, súlyom pedig nem több hatvannál, mégis úgy éreztem, ezt ki kell mondanom.
-         Majd meggondolom az ajánlatodat- nevetett fel egy pillanatra majd ismét arcán végigfolyó könnyeit kezdte el törölgetni- Fáradt vagyok. Lefeküdhetnénk?- kérdezte
-         Hát persze. Mindjárt kihozom a cuccomat és akkor kényelmesen elfeküdhetsz a szobámban- álltam fel.
-         Felipe?!
-         Igen?- fordultam vissza
-         Aludj velem kérlek! Szükségem van valakire
-         Nem is tudom…- tétováztam, bár szívem szerint azonnal igent mondtam volna.
-         Kérlek
-         Rendben- egyeztem bele végül.

Míg Raffaela elment fürdeni- bár nem voltam benne biztos, hogy ebben az állapotban képes egyedül lezuhanyozni- én addig szépen megágyaztam. Szívem a torkomba dobogott mikor hallottam, hogy a fürdőszoba ajtaja kinyílik és egy szél törülközőben sétál ki rajta. Teste csurom vizes… ami még jobban felkorbácsolta a vágyaimat.

-         Kaphatok valamit, amiben aludni is tudok?
-         Hát persze - kerestem rögtön neki egy tiszta boxert és felsőt- Tessék- nyomtam a kezébe- Én ….azt hiszem elmegyek fürdeni- dadogtam kissé majd azonnal a fürdőbe rohantam. Legszívesebben órákig áztattam volna testemet a hideg vízben, de az neki is előbb-útóbb feltűnt volna így gyorsan megtörölköztem és én is a szobába indultam.

A villanyokat útközben lekapcsoltam és kissé remegő térdekkel másztam be az ágyba.

-         Köszönöm, hogy itt lehetek vele – jött hozzám közelebb majd egy puszit nyomott mellkasomra
-         Ezt nem kéne- próbáltam ellenkezni
-         Felipe….ne legyél ilyen- pillantott rám majd nyakamat kezdte el csókokkal elhalmozni.

Vajon Éva is ezt érezte, mikor nem bírt ellenállni a kísértésnek? Az ő torka égett a vágytól?Az ő szíve is a hevesen vert mikor megkóstolta a tiltott gyümölcsöt? Fogalmam sincs…..csak annyit tudok,hogy én mit éreztem.

2011. augusztus 8., hétfő

Negyedik rész. "egy pillanatra sem"



 Sziasztok:):) Nos itt is vagyok, hoztam az új "álmok útján" részt, aminek remélem nagyon fogtok örülni. Sajnálom, hogy nem előbb hoztam,de elég komoly családi problémákkal küzdök ismét. Ne haragudjatok. 
Komikat rettentően köszönöm!!!! Ha ügyesek lesztek akkor akár holnap hozhatom az új részt esetleg novellát. Engem meg lehet győzni tudjátok:P:P Szóval írjatok melyiket szeretnétek olvasni akár már holnap.
Pusz
Kim










Hülye, hülye, hülye Felipe. Már megint elcseszted. Minek kellett neked pont Pattinsont felhozni? Itt lett volna az alkalom, hogy végre közelebbről megismerhesd, erre te olyan baromságot kérdeztél, hogy csoda, ha egyáltalán még szóba áll velem- szidtam saját magamat hangosan. Egész biztos, ha ezt most látná valaki, tuti elmegyógyintézetbe záratna. Magammal beszélek hangosan? Nem vagyok normális, az biztos.

Felhívtam őt, de kinyomott. Újra próbálkoztam, de megint semmi. Biztos nagyon megharagudott rám- dobtam le a készüléket a kanapéra majd én is leültem. Csak néztem ki az ablakon és mélyeket szippantottam a friss levegőből. Most mit csináljak? Hívjam fel még egyszer? Vagy küldjek neki esetleg valami ajándékot?- tanakodtam és végül tényleg az ajándék mellett döntöttem. Először felhívtam Nicolast, mert fogalmam sem volt, hogy hol lakik, majd miután sikerült belőle kiszednem ezt az igen csak fontos információt, bekapcsoltam laptopomat és kerestem egy olyan oldalt, ahol elvállalnak ilyen futárt. Sokáig keresgéltem, de valahogy egyikre sem mertem azonnal igent mondani, mert fogalmam sem volt, hogy mit vehetnék neki. Ügyes Felipe mondhatom, még egy egyszerű virágot sem vagy képes kiválasztani- dicsértem meg saját magamat, majd hírtelen beugrott, hogy megkeresem az interneten a virágok jelentését.

Rózsa: a szerelem színe. Nah ezt biztos nem küldök neki. Nem vagyok én szerelmes és különben is…ez túl komoly egy bocsánatkéréshez. Liliom: kacér nő virága. Hát Raffaela minden csak nem kacér nő, így hamar ezt is elvetettem. Írisz: a remény világa. Mondjuk ez nem is olyan rossz. Elvégre reménykedem benne, hogy megbocsátja nekem, hogy ilyen marha voltam és hogy ezt a szép pillanatot elrontottam, de abban is reménykedem, hogy egyszer ez a gyönyörű nő az enyém lesz. Egy bajom volt csupán. Íriszt nem tudtam küldetni, így kénytelen voltam tovább keresni. Tulipán: a lángoló érzelmek és a nőiesség jelképének virága. Ez tökéletes lesz! Kattintottam rögtön vissza az oldalra ahol kiválasztottam egy szép tulipáncsokrot majd hozzá egy üdvözlőkártyát.


Raffaela:

Sajnálom, hogy megbántottalak. Tudom, hogy egy ökör voltam, de remélem, hogy ezzel a csokorral, ha egy kicsit is, de ki tudlak majd engesztelni!

Felipe

Tényleg nagy ökör voltam, ami azt illeti. De hát nem tudom az időt visszafordítani! Sajnos. Pedig milyen jó is lenne. Ha tehetném, most azonnal visszamennék az időben. Mondjuk a Szingapúri nagydíjhoz. Az volt életem egyik legjobb, majd legrosszabb futama. Tipikus esete a mennyből a pokolba jutáshoz.

-         Gyere ki most azonnal a bokszba! - szólt bele Rob a rádióba én pedig úgy tettem, ahogy kérte. Kihajtottam és vártam, hogy elvégezzék a kerékcserét. Az adrenalin a véremben szökött, kezem kissé remegett mégis higgadt és tudatos voltam. Nekem ma nyernem kell!

A zöld lámpa felvillant én pedig már nyomtam is a gázt. Láttam, hogy valaki integet nekem és egy másik csapat szerelője a fejét fogja, de nem értettem miért, egészen addig míg vissza nem néztem a tükörbe. A tankolócső a kocsimhoz ragadt. Azonnal félre álltam és idegesen doboltam az ujjammal a kormányon. Ezt nem hiszem el. Nyerhetnék!Vezethetném a bajnokságot, erre megint elcseszik. Nem ezt nem akarom elhinni - kapkodtam a levegő után. Az egyik szerelő üvöltötte, hogy szálljak ki a kocsiból, mert a végén felrobban, de én hallgattam rá. Ha meg kell halnom, akkor a kocsimba legyen vége az életemnek.

Végül a szerelőim oda értek hozzám és leszedték a csövet. Azonnal gurultam is vissza a pályára, de már túl sokat veszítettem. Már semmi esélyem nem volt nyerni! Némán sírtam a kocsiban, mikor Rob rádión próbált belém lelket önteni. „Gyerünk Felipe menni fog” Mégis hogy menne, ha épp most tették tönkre a versenyem? Szívem szerint kiszállnék és elbújnék a világ elől. Egy sötét szobába, ott ahol senki sem lát, ott ahol könnyeim, már nem csak némán folyhatnak le arcomon.


Hát tényleg borzalmas pillanatok voltak azok. Még a végén meg is pördültem annyira, nem tudtam már koncentrálni. Persze mindenki hibázhat. Én is hibáztam már oly sokszor, de nagyon haragudtam a csapatomra. Elvették tőlem a bajnokságot - suttogtam halkan majd még mielőtt újra saját magányomba fulladtam volna, inkább bekapcsoltam a rádiót és közben intéztem a gokart versennyel kapcsolatos dolgokat. Szerencsére jön Schumi – az én mesterem – Barichello, Jenson Button, Fernando Alonso. Igazság szerint őt nem tudom miért hívtam meg. Soha nem voltam vele úgy túlságosan jóba. Emlékszem még 2007- ben mikor a futam leintése előtt küzdöttünk az első helyért, én neki mentem. Persze nem direkt, egyszerűen csak védtem a pozíciómat. Ő meg erre olyanokkal jött, hogy „megküzdöttem az egész világgal erre te belém jössz” majdnem a pofájába röhögtem de tényleg. Egy: mindegyik pilóta megküzd azzal a bizonyos világgal. Kettő: Mégis mit kellett volna tennem? Félre állni és elengedni, mert ő Alonso? Nah persze! Még hogyne. Mégis ki ő, ha?

Nah jó sikeresen felhúztam magam, így miután mindent elintéztem a versennyel kapcsolatban, még jobban felhangosítottam a rádiót és kedvenc dalomat dúdoltam. Shakira jó csaj… és még alacsony is, de nekem nem ő kell. Hanem Raffaela. Istenem mit meg nem tennék azért, hogy ő az enyém lenne…

„Botrány: Nelsinho Piquet a Forma 1 egykori brazil versenyzője az egyik angol lapnak azt nyilatkozta, hogy Szingapúrban szándékosan ment neki a falnak, ugyan is csapatfőnöke erre utasította. Bővebb információval sajnos nem szolgálhatunk, így meg kell várnunk, hogy a hír valóban igaz-e és hogy csapatfőnökén kívül akkori csapattársa Fernando Alonso is benne volt-e a kis cselben. Később még jelentkezünk” – hallgattam döbbenten a híreket, de nekem csak egy mondtad visszhangzott a fejemben.

„Szingapúrban szándékosan ment neki a falnak, ugyan is csapatfőnöke erre utasította”.

Azonnal a telefonomhoz nyúltam és idegesen kerestem meg Piquet számát. Remélem nem igaz, hogy ez csak egy hülye vicc, vagy áprilisi tréfa, vagy mit tudom is én, hogy mi. Csak ne legyen igaz…

-         Szia itt Felipe beszél. Tudod hallottam a rádióban valami nagyon furcsa dolgot és szeretném megkérdezni, hogy ebből mennyi igaz?!- kérdeztem tőle idegesen miközben fel s alá járkáltam a szobában.
-         Ne haragudj… én nem mondhatok semmit!
-         Mi az hogy nem mondhatsz? Baszki azon a győzelmen a világbajnoki címem múlott! Szóval nekem ne hamukálj, hanem mond meg nagyon gyorsan az igazat.
-         Sajnálom - mondta és nekem már ennyi elég volt ahhoz, hogy tudjam tényleg igazat beszéltek.

A telefont lecsaptam majd a földhöz vágtam. Kezeimet arcomba temettem és a fal mentén csúsztam le a földre. Hogy tehettek ilyet? Hogy? És mégis miért?- kérdeztem magamtól, ám hibába. Egyik kérdésre sem tudtam a választ. A Forma 1 az életem. Nem tudnám elképzelni a napjaimat, versenyzés, interjúk és aláírás osztogatás nélkül. Most mégis a pokolba kívánom ezt a sportot. Már ha ezek után mondhatok még ilyet. Gusztustalan. Mindig is tudtam arról a pacákról, hogy bármire képes, de nem hittem volna, hogy idáig elmegy….hányom kell tőlük. Utána meg ott örültek a fejüknek, mintha megérdemelten nyertek volna. Most is megküzdöttél az egész világgal te mocsok?- ütöttem a falba tehetetlenségembe majd hagytam, hogy a könnyeim ellepjék egész arcomat.

Raffaela

Nem hittem a szememnek. Azt hittem káprázik, vagy csak beképzelem magamnak, hogy Rob éppen egy másik nőt ölelget. Én vagyok a barátnője, aki mellette állt akkor, amikor nem kapott munkát, amikor szomorú volt. Én voltam az, aki kisegítette a gödörből, most pedig egy másik nőt csókolgat. Hihetetlen.

Könnyeimet már bárhogy is próbáltam, képtelen voltam visszatartani. Legszívesebben elbújtam volna a föld alá szégyenemben, hogy ott sírjak, ahol senki sem lát. Mondjuk így sem vesz rólam tudomást szinte senki. Még ő sem. Nem gondolta, hogy nekem ezzel milyen nagy fájdalmat okoz? Szeretem őt, de már… nem ugyanaz, mint régen. A hírnév teljesen elvakította és azt hiszi azért mert minden lány érte van oda mindent megtehet. Bunkó!

Laptopomat lecsaptam és bármennyire is fájt, próbáltam nem a képekre koncentrálni. Elvégre mi van, ha photoshop? Igen biztosan az. Rob nem lehet ilyen lelketlen - győztem meg saját magam, majd nekiálltam rendet rakni. Éppen a fürdőnél jártam, mikor csöngettek. Vajon ki lehet az?- húztam le kezeimről a gumikesztyűt majd ajtót nyitottam. A szám is tátva maradt a gyönyörű csokortól. Biztos Rob küldte…

- Ez a magáé- nyújtotta át nekem a srác. Ne nem mondod?!

Kikaptam a kezéből, aláírtam valami vackot majd tovább gyönyörködtem a csokorban. Istenem ez meseszép. És milyen jó illata van- szagoltam bele mikor észrevettem, hogy egy kis cetli lóg az alján. Most sem akartam hinni a szememnek. Úgy látszik ez ma egy ilyen nap… Felipe küldte. Nem Rob, nem akit szeretek és akivel elvileg összeházasodom nemsokára, hanem ő. Attól kaptam, aki az utóbbi hetekben megszépítette napjaimat, és aki mindig mosolyt csal az arcomra. Különös, milyen ambivalens érzések kavarognak bennem.

Egyszerre vagyok szomorú, csalódott, de ugyanakkor boldog. Felipe… egy különleges férfi. Ő más, mint a többi. Neki hatalmas szíve van és szinte mindig csak mással törődik. Ez a csokor virág… egyszerűen mesés.

De nem tőle szeretnék csokrot kapni, nem azt akarom, hogy ő nevettessen meg, hogy csaljon mosolyt az arcomra, hanem Rob. Az a Rob, akibe Londonba beleszerettem és aki annyira vicces és kedves volt, hogy azonnal levett a lábamról. De úgy érzem az a Rob már rég elveszett és már nem kapom többé vissza. Újra kinyitottam laptopomat és rögtön egy rajongói oldalra léptem fel.

„Robert nagyon kedves volt. Kaptam tőle aláírást, de aztán el is köszönt. Feltűnően jól érezte magát Kristennel és végig egymást cukkolták. Láttam, hogy Rob átöleli és megpuszilja, de sajnos olyan helyen ültek, hogy többet nem lehetett látni. Minden esetre nagyon aranyosak voltak”

Felipe

Nem tudtam mi lenne a legjobb. Ha sajnáltatnám magam, ha elküldeném az összes idiótát a fenébe, vagy szépen lassan beletörődnék abba, hogy bizony elbuktam a bajnokságot és vissza már nem kaphatom. Az utolsó tűnt a legjobbnak én mégsem tudtam rajta ilyen könnyedén túllépni. Régen az nyert, aki a legjobb volt. Nem a pénz és a hatalom befolyásolta a sportot, hanem az, hogy ki az ügyesebb. Ma pedig....a Forma 1 nem más, mint egy korrupt sport, ahol az dönt, ki kit ajnároz és kinek van több pénze.

A hideg padló már kezdett kényelmetlen lenni, így lassan feltápászkodtam majd eldobott telefonomat felvettem a földről. Tíz nem fogadott hívás. Kit érdekel! Mindenki hagyjon békén… Ledőltem a kanapéra és hagytam, hogy a fáradtság teljesen legyűrjön…

Teltek múltak a napok. Én egyre szomorúbb és bánatosabb lettem. Ugyan gondolataimat valamennyire elterelte, hogy a gokart versenyemen kellett az utolsó simításokat elvégeznem, de így sem tudtam sem a versenyről, sem Raffáról elterelni az eszemet. Sajnos azóta sem tudtam elérni, pedig többször próbálkoztam. Ezek szerint a virág sem ért sokat.

-         Jajj öregem ne legyél már ilyen. Nézd mennyi lány van itt. Kapd el az egyiket- kacsintott rám öcsém, aki igazi nőcsábász. A nevemet, olykor még ki is használta a cél érdekében, de nem tudtam rá haragudni, elvégre ő az öcsém.
-         Ne nyaggass már állandóan! Örülj, hogy eljöttem - ráztam le majd alaposan körbenéztem a bárban. Tényleg sok lány volt. Mind jól öltözött és arra várva, hogy valaki lecsapjon rájuk. Én soha nem szerettem az ilyen lányokat… túlságosan felszínesek, magabiztosak és teljesen el vannak maguktól szállva. Nekem egy olyan nő kell, aki kedves, akinek a helyén van az esze és akinek nem az számít milyen vaskos a bankszámlám. Mint Raffaela. Igaz neki rengeteg pénze van, de ő akkor is más. Teljesen más.

A pulthoz sétáltam egy újabb italt kérve. A lányok, aki körülöttem voltak, próbálták magukra felhívni a figyelmet. Táncoltak, kacsintottak, végsimítottak az oldalalom, de nekem ez túl sok volt. Lehajtott fejjel vártam mikor kapom meg végre az átkozott italomat, majd mikor végre sorra kerültem mentem is vissza a helyünkre. Az öcsém… már éppen egy csaj szájában lógott. Dudu nem vagy normális- mosolyodtam el majd vissza is mentem a pulthoz. Szórakozottan játszottam az italommal miközben azon gondolkodtam, hogy mit keresek én itt?! Magam sem tudom, mégsem moccantam meg a helyemről és léptem le azonnal. Csak egy lányt néztem. Pontosan olyan volt, mint ő. Szőke haja könnyedén omlott vállaira, rövid ruhája pedig alig takart el belőle valamit. Ütemesen mozgatta csípőjét miközben játékosan a hajába túrt. Lassan sétáltam hozzá, mikor aztán végre odaértem, kezeimet nem tudtam kordában tartani.
Magamhoz húztam és ágyékomat finoman neki toltam. Az illata… már kétségem sem volt afelől, hogy ő az így, bátrabban simítottam csípője vonalán végig. A zene megszűnt létezni körülöttünk és csak egymásra figyeltünk. Megfordult és kezét a nyakamra szorította, miközben észveszejtő mozdulatait egy pillanatra sem hagyta abba. Nem tudom mi ütött belém, hogy honnan ez a nagy bátorság, de már nem bírtam neki ellenállni. Először csak homlokunk majd ajkaink is egymáshoz értek… Vártam a viaszutasítást, hogy ellők magától és felpofoz, de helyette még szorosabban húzott magához.