Első rész Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

Meg is érkezett az első fejezet. Akik ismerik az írásaimat azok tudják, hogy szeretem a bonyodalmakat. Ez ebben a történetben sem lesz másként:) A két rendszeres olvasómat pedig nagy szeretettel köszöntöm! Nem is akarom tovább húzni a szót, ám annyit még el szeretnék mondani, hogy a jövőben kritikát is várhattok tőlem egy-egy futam után:) A hétvégi 4 órás futam azt gondolom igazán izgalmas volt.

Jah és még annyi, hogy a történetben feltűnik Robert Pattinson. Aki utálja annak jó hír, hiszen negatív szereplő lesz, aki meg szereti örüljön hogy belerakom :D Amúgy nem fog akkora szerepet kapni ezt azért elárulom. Jó tudom sokat pofázok :D

Jó olvasást.

 u.i : Kérlek titeket, hogy a fejezet végén véleményezzetek:) Sokat jelentene. Egy gombot megnyomni nem nehéz :D Persze a kommentnek örülnék a legjobban, de aki a kicsit nem becsüli....

Felipe: Holnap délre ott kell lenned. Kérlek ne késs mert délután már nem érek rá. Vigyázz magadra fiam.

Köszi anya. Megint hajnalok hajnalán ébresztettél, csak azt nem értem minek? Ma végre szünet van és itthon vagyok Brazíliában.

Kikászálódtam az ágyból majd elmentem zuhanyozni.  A hideg víz segített magamhoz térni egy kicsit, de igazán csak a megszokott jó erős kávém ébresztett fel a kómámból. Anyám szerint le kéne szoknom róla, mert rossz hatással van rám, de én erre képtelen vagyok. Nem tudok nélküle élni. Ez- az egyetlen káros szenvedélyem, amit a munkám mellett megengedhetek magamnak. Hát akkor ezt ne vegye el tőlem. Amúgy is. Elég nagy vagyok már ahhoz, hogy eldöntsem, mivel szennyezem magam, és mivel nem- mérgelődtem magamban majd felkaptam kocsikulcsomat és a megbeszélt helyre mentem.

Mikor megérkeztem Raffaela már az ajtóban várt engem. Most is olyan gyönyörű volt, mint mindig. Teljesen levett a lábamról. Egy rövid szoknyát viselt, ami engedni láttatta hosszú kecses lábait.

-         Felipe jól vagy?- rázott fel gondolataimból Raffaela – Nagyon elbambultál- mosolyodott és közben zavartan egyik tincsét, füle mögé tűrte. Istenem milyen szép.

-         Persze csak…- inkább nem mondtam el neki az igazat. Nem akartam lerohanni. Mindent szépen, lassan és idejében – Csak még kicsit álmos vagyok.

-         Értem. Hozhatok neked kávét, ha kérsz- ugyan otthon már ittam egyet, nem hagytam veszni egy ilyen lehetőséget.

-         Igen, ha nem túl nagy gond- feleltem zavartan

-         Dehogyis. Szívesen hozok a világbajnokunknak egy kávét - mondta ám ez engem egy kicsit szívem ütött. Minek kell ilyeneket mondania, mikor nem én lettem a világbajnok? Direkt akar engem mindenki szívatni?

-         Ha láttad volna a futamot pontosan tudnád, hogy nem én lettem a világbajnok. Köszönöm, hogy ismét eszembe juttattad mennyire szerencsétlen vagyok, amiért Glock az utolsó kanyar előtt képes volt elengedni Hamiltont. Nagyon rendes vagy mondhatom - vágtam a képébe, majd otthagytam. Bármennyire is szimpatikus és majdhogynem megveszek érte nem kéne pont ezzel jönnie. Mikor még olyan friss a seb és igen nem dolgoztam fel, hogy elvesztettem a világbajnokságot.

Miután otthagytam Raffaelát kerestem magamnak egy csöndes és nyugodt helyet, vagyis kimentem a tetőre. Hétágra sütött a nap és meg lehetett fulladni olyan tikkasztó hőség volt. Mindig is imádtam Brazíliát. Olyan szép és különleges. Semmihez sem fogható. Sok országban jártam már, a legszebb városokban szálltam meg, Sao Paolo-t még sem tudta egyetlen hely sem lepipálni.

Nem tudom pontosan meddig bámultam csodálva a várost, de egyszer csak ajtó nyikorgásra lettem figyelmes. Azonnal a zaj felé pillantottam. Raffaela. Mégis hogy talált meg?- mérgelődtem magamban majd játszva a sértettet elfordultam.

-         Ne haragudj, hogy megbántottalak- szólalt meg majd lerakta a párkányra a kávét, amit gondolom nekem hozott. Nem szólaltam meg. Egy kicsit még játszani akartam vele bármennyire is tudtam, ez nem szép dolog tőlem.

-         Azt hittem örülni fogsz, mert én tényleg így gondolom. Tudod mennyire ideges voltam mikor ő nyert? El sem tudom mondani. Ott csapkodtam a távirányítót a földhöz dühömben- magyarázta én pedig ezen jót nevettem. Szóval rajong értem… ez tetszik - Amúgy tényleg nagyon sajnálom, hogy úgy a szívedbe tapostam. Nem akartalak megbántani én csak egy kicsit fel akartalak dobni ezzel, de úgy látom rosszul sült el- hajtotta le a fejét – Még egyszer ne haragudj- mondta majd az ajtó felé indult. Nem akartam, hogy elmenjen, hogy azt higgye ilyen bunkó vagyok, ezért még mielőtt eltűnhetett volna, megragadtam karját és finoman vissza húztam.

-         Hazudnék, ha azt mondanám nem haragudtam meg egy kicsit, de elsősorban nem  miattad, hanem magam miatt- mondtam majd eleresztettem- Utálom, hogy semmi nem jön össze nekem.

-         Mindennek megvan az oka, még ha ez most nem változtat semmin

-         Tudom, de ezt nagyon nehéz feldolgozni- vallottam- A Forma 1-ben minden változik. Újabb technikák, tehetségek jelennek meg, amik miatt nem biztos, hogy bármikor is ilyen közel kerülhetek a hőn áhított serlegemhez.

-         Ezt nem tudhatod.

-         Dehogynem- sóhajtottam egyet- De nem baj. Majd csak lesz valahogy- meredtem előre- Lassan mennem kéne.

-         Szerintem is. A fotósok már lent várnak nah és a riporterek…

-         Szét fognak szedni az unalmas kérdéseikkel- folytattam - Megyek is. Nem akarom megvárakoztatni őket - mondtam majd egy kacsintás után a hiénák közé vetettem magam.

Nem volt annyira rossz, mint gondoltam. A riporterek többsége együtt érzően és tapintatosan tették fel kérdéseiket. Egyedül az egyik angol újságíró volt kissé szemtelenebb. Gondolom azért, mert ő Hamiltonnak szurkolt. De szerencsére az ő kérdéseit is tökéletesen kivédtem és inkább a rendezvényről, vagyis az árva gyerekek megsegítéséről beszéltem. Elvégre ezért vagyunk itt.

Miután ezzel is végeztem elindultam ebédelni, hol végre szüleimmel is találkozhattam, nah meg természetesen Raffaelával.

-         Nah milyen volt?- kérdezte azonnal

-         Még élek- nevettem- Amúgy jó fejek voltak. Csak egy tett fel kissé tapintatlan kérdést, de a többi egész rendes volt- magyaráztam miközben kedvenc csirkés makarónimból bekaptam egy falatot. Isteni. Nincs ennél finomabb.

-         Este mi lesz a program?- érdeklődtem csak, hogy tudjam, mikor kell megjelennem.

-         Hétre gyere vissza és akkor megbeszéljük mibe mész ki a kifutóra, nyolc körül divatbemutató és utána mindenki mehet ahova akar- hadarta el gyorsan Raffaela. Látszott rajta, hogy valami baja van, de nem mertem így a szüleim előtt rákérdezni és Raffa is telefonját bújta. De amint befejeztünk az ebédet utána rohantam.

-         Van valami baj?- kérdeztem tőle

-         Nem dehogyis- felelte, de én ebbe nem voltam biztos.

-         Talán megbántottalak azzal a bunkó beszólásommal?

-         Nem csak sietnem kell, mert megyek a reptérre - magyaráztam majd beült egy nyitott Cabrió-ba és elhajtott.

Hazamentem. Gyorsan lefürödtem felvettem egy kényelmes farmert, elolvastam e-mailjeimet majd rohantam is vissza a jótékonysági divatbemutatóra, ahol azonnal a sminkszobába irányítottak. Elég kényelmetlenül éreztem magam. Én nem vagyok az a sportos modell alkat, aki ilyen eseményeken vesz részt, de mindent a jó ügy érdekében. Imádom a gyerekeket. Ha megtalálnám az igazit, egy pillanatig sem haboznék azon legyen-e gyerekem vagy sem. De mivel nincs mellettem az a nő, aki minden rigolyámat és a munkámmal kapcsolatos nehézségeket elviselnék, erről kár is álmodoznom.

Hamar végeztem és miután sikerült egész tűrhető ruhát kapnom, a vörös szőnyegre mentem. Egész sokan voltak. Főleg lányok és össze-vissza sikítottak. Mivel tudtam, hogy nem vagyok annyira jó pasi, egy pillanatig sem merült fel bennem az, hogy miattam kiabálnak. Ráadásul a nevemet sem hallottam, így végkép letettem erről az ötletemről. Már, ha ezt annak lehet nevezni. Tovább „pózoltam” a fotósoknak és néha egy-egy kérdésre is válaszoltam – Mit érez most, hogy elveszítette a bajnokságot?- kérdezte az egyik riporter- Minden megy tovább. Az élet nem áll le. Biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségem arra, hogy egyszer én legyek a bajnok- bár ebben annyira nem voltam biztos, mégis ezt mondtam. Mi mást tehettem volna? – És mit szól ahhoz, hogy ma este Robert Pattinson is eljött, hogy segítse az árva gyerekeket?- kérdezte a nő, ám nekem először le sem esett kiről beszél. Aztán beugrott mikor a drágalátos húgom valami új vámpír filmről beszélt nekem - Nagyon örülök neki így legalább sok mindenkihez eljut majd ez-az akció- mondtam majd tovább sétáltam. Kiosztottam pár aláírást, válaszoltam két kérdésre majd a színfalak mögé sétáltam.

Szemeimmel Raffaela után kutakodtam, de sehol sem találtam. Még az egyik pincért is megkérdeztem, hogy nem látta-e de sajnos ő sem tudott róla semmit. Mielőtt aztán elkezdődött volna a bemutató Raffaela, mint a jótékonysági est szervezője és a Guarana Brasil divatcég tulajdonosa, felsétált a színpadra és köszönetet mondott az itt jelenlévőknek. Gyönyörű volt. Le sem tudtam róla venni a szemem. Mintha megbabonázott volna és teljesen elvette volna az eszemet. Megőrjített, pedig nem találkoztunk sokszor. Lehetséges ez?

Raffaela után mi következtünk. Lassan végigsétáltam a színpadon miközben próbáltam egy kis mosolyt erőltetni arcomra és egy-két mozdulatot ellesni a profiktól, majd egy kis integetés után lesétáltam én is színpadról. Túléltem!! Ezután következett a tombola, vagyis a kötelező adományozás. Én nem vettem eleve tombolát. Egy: semmire nem volt szükségem, kettő: nem akartam azzal magamra felhívni a figyelmet, hogy magas összeggel támogatom a kicsiket. Én inkább az a csendes típus vagyok, akkor nem veri nagydobra az ilyesmit. Tombolaosztás után mindenki jókedvűen iszogatott és táncolt. Már amennyire ez egy sznobpartin lehetséges. Én is éppen kedvenc italomat szürcsöltem, mikor megpillantottam Raffaelát. Csak, hogy nem egyedül volt. Az a srác állt mellette, akiért a lányok úgy oda vannak. Először semmi gyanúsat nem vettem észre, de mikor hirtelen magához húzta és megcsókolta a lélegzetem is elakadt.

Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

Raffaela a bemutató ( Róla nem találtam olyan képet ahol Feli ne lenne rajta :D )

Felipe a bemutatón

És a gonosz Rob.