Előszó

Elbuktam. Pedig csak egy ponton múlott az egész. Egy kibaszott pont és ma már világbajnok lennék. Mindig is ez volt az álmom, de most ismét szertefoszlott, pedig már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem az, amire már kiskorom óta oly nagyon vágytam. Emlékszem mikor kicsi voltam csillogó szemekkel tapadtam a képernyőre és brazil zászlót a kezembe szorongatva drukkoltam Sennának, a példaképemnek. Aztán mikor egyszer nem akart nekem aláírást adni, annyira megharagudtam rá, hogy inkább az ellenfelének drukkoltam. Tudom ez butaság és nem volt túl szép tőlem….de akkor így éreztem. Aztán mikor meghalt jöttem csak rá mennyi mindent jelentett ő a számomra. Mindent. Férfi létemre- bár akkor még nem igazán mondhattam magam annak- órákig sírtam a képernyő előtt. Nem akartam elhinni amit láttam, de akkor és ott megfogadtam bármi is történjen egyszer világbajnok leszek.

2008 November 10.- e

Unottan néztem a kedvenc műsoromat, miközben még mindig a majdnem megnyert világbajnokságon járt az eszem. Igaz, a sajtónak azt mondtam, már feldolgoztam, ez egy cseppet sem így van. Rohadtul nem. Még most sem akarom elhinni, hogy az álmom ismét köddé vált és ki tudja mikor lesz újra ilyen lehetőségem. Talán soha. Ezt ugyan nem tudhatom, de most nagyon úgy érzem. Hogy feladom-e? Azt soha. Több okból sem. Egyrészt mikor Senna meghalt megígértem magamnak, hogy én is egyszer világbajnok leszek, másrészt pedig nem tehetem meg a rajongóim miatt sem. Ők hisznek bennem. Tiszta szívükből és hogy néznék a szemükbe, ha feladnám? Sehogy. Erre soha nem lennék képes, hiszen levelek tucatjait olvasom el nap, mint nap, amiben elmondják bármi is történjen ők nem pártolnak el mellőlem. Ebben nagyon bízom is, hiszen ha ők nem lennének, talán már én is rég feladtam volna. Ők jelentik számomra legfőbb kapaszkodót, ők azok akik nélkül képtelen lennék újra és újra felállni a padlóról. Persze magam miatt is teszem, hiszen elsősorban az én álmaimat követem, de támogatás nélkül már rég összeroppantam volna. Még szerencse, hogy a szüleim is mellettem vannak és teljes mellszélességgel kiállnak értem. Aztán ott van Rob, aki hosszú ideje a versenymérnököm és akiben száz százalékosan megbízom, mégis a legnagyobb támogatást a rajongóimtól kapom….

***

Franca. Elaludtam. Már megint… ezt nem hiszem el. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?- kérdeztem magamtól miközben idegesen kapkodtam magamra az ingemet. Nyakkendőt nem kötöttem mert nem tudok. Hiába…ha nincs egy nő sem mellettem, aki ezt megtegye helyettem, én pedig ehhez ügyetlen vagyok, pedig apám már hányszor próbálta megmutatni, hogyan kell szépen megkötni….ha nyolc kezem lenne, akkor sem tudnám megszámolni.

Miután rendbe szedtem magamat, indultam is a megbeszélésre. Ugyan késésben voltam, de nem annyira, hogy azért nagyon kikapjak. Na nem mintha büntetés járna késésért, sem én sem pedig az ügynököm nem szereti, ha fontos találkozókról késem.

Éppen időben értem az étteremhez, de ügynököm már így is szúrós tekintettel nézett rám.

-         Nem igaz, hogy nem tudtál időben jönni!- morgott rám

-         Nem kell paráznod. Úgy látom, csak ketten vagyunk - mondtam ám abban a pillanatban lépett be az ajtón egy szőke hajú nő, akiről képtelen voltam pillantásomat levenni. Teljesen megbabonázott. Szemüvegét levette és halványan elmosolyodva közeledett felénk kék ruhájában, ami tökéletesen simult alakjára.

-         Nah itt is van- szólalt meg mellettem ügynököm én pedig hirtelen úgy éreztem magam mint egy tinédzser fiú aki élete első randijára készül és nem tudja mit kell mondani…Csakhogy én nem randira készültem. Még csak nem is ismerem őt.

-         Felipe - bökött oldalba Nicolas jelezve, hogy illene felállnom, de én hirtelen azt is elfelejtettem, hogy fiú vagyok-e vagy lány.

-         Sziasztok- köszönt kedvesen

-         Raffaela kérlek had mutassam be neked Felipét, úgy tudom még nem találkoztatok.

-         Valóban nem- bólogatott majd kezét felém nyújtotta

-         Felipe Massa - mutatkoztam be gyorsan

-         Raffaela Bassi – mosolygott rám

Hiszek a sorsban. Hiszem, hogy minden okkal történik és hogy vannak pillanatok, amik örökre megváltoztatják életünket. Hát ez a pillanat is valami olyasmi volt.