„Úgy gondolom mindenki sorsa meg van írva. Néha hihetetlen vagy furcsa dolgok történnek, és ezután valami teljesen ellentmondásos. Hiszek istenben: Van egy nálunk magasabb erő, ami irányítja mi történik a Földön. Nem tudom, mi van megírva a végzetemben, de a maximumot próbálom nyújtani, mert tudom, hogy az álmom valóra válhat” by: Felipe Massa
Blogom most először kapott díjat méghozzá egy nagyon kedves ismerősömtől GoVetteltől. Kicsit rosszul érzem magam,hogy nála (is) lemaradtam az olvasásban és ennek ellenére díjat kapok tőle,de zűrös itthon az élet + több blogom is van holnap pedig szüretelni megyek. Igen ilyen rohadt melegbe....nem normális a papám.
Szóval díj:) Nagyon szépen köszönöm!
Szabályok:
1) Tedd ki a logót a blogodra!
2) Köszönd meg a díjat akitől kaptad!
3) Írj magadról hét dolgot!
4) Küldd tovább hét embernek!
5) Hagyj üzenetet a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!
Szóval köszönöm a díjat:):)
Hét dolog magamról
1: Rendezvényszervező szeretnék lenni ha nagy leszek
2: Idén érettségizem
3: Utálom teljes szívemből Fernando Alonsot.
4: Nem rég jöttem csak rá hogy mennyire kevés barátom van. (igaz). Kb kettő de abból az egyik nem Pécsi.
5: Nagyon szeretek kommentet kapni.
6: Sokszor előbb jár a szám ami miatt sokan nem kedvelnek.
7: Most már büszke vagyok a blogjaimra és nem titkolom hogy írok. Mert írni imádok és ezt senki nem veheti el tőlem!
Hogy valami fontosat tettem és az egész világ látni fogja, hogy
Itt voltam.......
Éltem.......
Szerettem......
Nincs kedvem itt lenni. Utálom ezt a helyet az embereket akik körülvesznek és ezt az idegesítő zenét. Mégsem mehetek, futhatok el leginkább haza. Drága testvéremnek
ma van a szülinapja és vagy ezerszer megígértette velem, hogy ma este itt leszek. Mit is tehettem volna?! Egy testvér - főleg a kisebbik - támogatja nővérét, aki nem mellesleg nemsokára férjhez is megy. Bevallom kicsit irigylem. Nah jó nem kicsit, nagyon. Régen - mikor még kicsi voltam - szinte éjszakákon át álmodoztam arról, nekem milyen esküvőm is lesz. Hatalmas abban biztos voltam és vagyok még a ma napig is. Hosszú, szép ruhám lesz. Igazi királynős mert mindig is az szerettem volna lenni. Sajnos sem a sors, sem szüleim nem áldottak meg olyan külsővel, ami egy igazi királynőre jellemző lenne. Először is nagy a fenekem. Igaz nekünk Braziloknak az is marad, mégsem tudtam vele soha megbékélni. Másodszor pedig kicsi vagyok. Nővérem szerint ez nem baj, hiszen a pasinak kell magasnak lennie, de én ezt sem tudtam megszokni. Miért nem lehetek olyan mint azok a nők a tévében? Nekem miért nem lehetne olyan hosszú kecses lábaim? A melleimről pedig már nem is beszélve. Kicsik. Szinte meg sem lehet őket markolni...nem csoda hogy ő is elhagyott.
- Zavarhatok?- ült le hírtelen mellém egy pasas, ami teljesen kizökkentett a gondolataimból. Abszolút nem volt hozzá sem máshoz kedvem így gyorsan leráztam.
- Igen
- Hát nem számítottam ilyen erős elutasításra az biztos! - nevetett fel. Most meg min röhög? Hát nem érti, hogy nincs kedvem vele beszélgetni. Pasi. Biztos azt várja, hogy lerohanjam és azonnal a karjaiba omoljak. Erről persze szó sem lehet. - Talán valami baj van?- kérdezte kíváncsian. Nem nincs. Ezért szomorkodok itt magamban mert annyira jól érzem magam. Istenem.
- Ne haragudj de mi lenne ….ó te jó isten - néztem fel és akkor szembesültem azzal, hogy ki is ül mellettem. Felipe Massa. Ő az a sportoló, akit egyszer láttam a tévében..már akkor is olyan....olyan aranyos volt. Én meg itt bunkulok vele. Nagyszerű. - Bocsi. Ma nem vagyok túl jó hangulatomban
- Azt látom - mosolyodott el. - Talán meg szeretnéd valakivel osztani?
- Nem....hidd el nem érdekelne egy hiszti nő nyafogása.
- Hát pedig bármennyire is hihetetlen engem érdekel. Szóval? Kimegyünk? Ismerek egy csöndes helyet - talán nem kellene kimennem, hiszen nem is ismerem. És miért is érdekelné az én problémám?! Biztos csak le akar itatni.
- Nah és utána mi történt?- kíváncsiskodott menyem, miközben a legkisebb Felipe már nagyokat ásítozott anyja karjában.
- Majd holnap elmondom. Most menjünk lefeküdni - próbáltam lezárni a témát, de Sarah tovább erősködött.
- Kérlek Raffaela. Én annyira kíváncsi vagyok. Kimentél vele? Megcsókolt?
Hogy mi történt ezután? Természetesen kimentem vele. Nem tudtam neki ellenállni pedig egy : idegennel nem szabadott volna csak úgy kimennem...én mégis ezt tettem. Emlékszem, hogy szívem olyan hevesen dobogott szívembe, hogy attól féltem még a végén ő is meghallja, vérem pedig vadul száguldott végig ereimben. Torkom teljesen kiszáradt....és tudtam, hogy végem van.
- Remélem nem egy férfi miatt vagy ilyen szomorú - törte meg Felipe a kettőnk közti csendet miközben homokban figyeltük, ahogy az óceán vadul verődik a szikláknak.
- Nem - hazudtam természetesen - Csak nehéz napom volt.
- Nah és hol dolgozol kedves....?- akadt el egy pillanatra - Jesszus még a nevedet sem tudom. Olyan illetlen vagyok ne haragudj - jött teljesen zavarba amitől az én arcom is pirulni kezdett. Még szerencse, hogy sötét van - Szóval én Massa vagyok. Felipe Massa - nyújtotta felém jobb kezét
- Én pedig Raffaela. De szólíts csak Raffának - mutatkoztam be én is majd pár pillanat után ismét néma csend telepedett le közénk.
De ez mégis más volt. A levegőben lehetett érezni, hogy ez a pillanat valami egészen más. Elmondani nem tudom, csak érzem a szívemben a lelkemben, tulajdonképpen minden porcikámban.
- Szóval tényleg elmentem vele. De mára ennyi. Nagyon fáradtak vagytok és az én fejem is fáj egy kissé - hazudtam nekik egy kissé. Nem azért mert nem mesélek nekik szívesen...hanem azért mert fáj. Nagyon fáj. Neki itt kéne mellettem ülnie a kezemet fognia és fülembe súgnia, hogy ennyi év után még mindig szeret. De nincs itt és már soha nem is jön vissza.
- Rendben - mondta csalódottan Sarah - Akkor majd holnap. Azért örülök, hogy elmentél vele...szerintem én is így tettem volna - mosolygott rám kedvesen menyem
- Akkor menjünk be gyerekek - botomba megkapaszkodtam és lassan felálltam. Már a lábaim sem a régiek. Hiába jártam állandóan mindenféle csodakezelésekre, jobb soha nem lett. Nem hiába....az idő mindenki felett eljár.
- Szeretlek anya - karolt át fiam mikor már bent voltunk. Sarah emeletre indult unokámmal, így csak ketten maradtunk - El sem tudom mondani mennyire.
- Én is szeretlek - csókoltam meg arcát majd lassan a szobám felé igyekeztem.
Üres volt, pedig a fal tele volt képekkel és fiatalos színben pompázott. A sarkokban szobanövények dobták fel a hangulatát mégis üres volt. Nem volt benne élet és nem lengte be a szerelem mesés illata. Ő sem volt mellettem.
Lassan leültem az ágy szélére majd a komódomból kivettem a könyvemet. Már jó vaskos volt, hiszen az évek alatt annyi mindent írtam bele. Emlékszem régebben nem is akartam írni, de egyik nap úgy döntöttem mindent leírok, ami aznap történt velem. És milyen jól tettem!
Már évek óta nem vettem a kezembe. Egyszerűen nem volt hozzá bátorságom...most mégis végigsimítottam bársonyos borítóján és lassan az első oldalra lapoztam.
Kedves Naplóm!
Igen, talán kicsit furcsa, hogy huszonhat évesen kezdek el naplót írni, de mostanában oly sok minden történt velem ,amit már képtelen vagyok magamba tartani. Kezdem is rögtön az legelején.
“Nem mondjuk ki a nevét” megcsalt. Méghozzá a legjobb barátnőmmel. Persze ma már tudom, hogy ő nem a legjobb barátnőm, hiszen ha az lett volna ,ilyet soha nem tett volna meg velem.
Nagyon fájt, mikor rajtakaptam őket...el nem tudom mondani mit éreztem. De ma már örülök neki, hogy ez megtörtént. Mert így soha nem leszek olyan férfié, aki tudom, hogy nem érdemel meg engem.
Mikor ez megtörtént elhatároztam, hogy egy ideig biztosan nem fogok még csak férfiakra sem ránézni.
Aztán....mint ahogyan a mesékben ( tényleg így volt nem csak mondom) megismertem egy jóképű srácot. Ő híres. Nem annyira mint Leonardo Di Caprio, de szinte mindenki ismeri a nevét. És a mosolya....hát az valami elképesztő. Jobban mondva szívdöglesztő. Még a lábam is beleremegett, de tényleg. Soha nem éreztem ilyet és éppen ezért meg vagyok ijedve.
Nem tudom miért hiszen még csak meg sem csókolt – sajnos – de én akkor is így érzek. Ő fiatalabb ,mint én és állandóan úton van. Folyton, nálam sokkal szebb lányokkal van körülvéve...nem tudom mit csináljak. Ha engedek neki talán újra sérülni fogok, arról nem is beszélve, hogy mennyi akadályt kell leküzdenünk a távolság miatt, viszont ha elutasítom, abba azt hiszem én halok bele.
Most mit csináljak? :(
Még most is jót mosolygok gondolataimon. Istenem milyen boldog voltam akkor, még ha féltem is a jövőtől. Emlékszem miután Felipe hazakísért a partról elkérte a számomat és folyton hívogatott. Szinte éjjel-nappal.
Én persze leráztam...egyrészt mert nem akartam könnyű falat lenni a számára, másrészt pedig még nem nekem is túl korai volt kapcsolatunk. Gyorsan a második oldalra lapoztam
Szia naplóm!
Még mindig nem tudom mit csináljak. Bizonytalan vagyok. Felipe (azt hiszem még nem is mondtam a nevét) Szóval ő folyton hív. Nem akarom felvenni, de mégis. Istenem, hogy lehetnek ilyen ambivalens érzéseim? Egyszer beleőrülök abba, ha nincs mellettem, ha nem hív randira ( ezt nem mondom el soha senkinek, de még a neten is őt keresem. Ez már beteges?) viszont ha felhív akkor pedig mint egy tinédzser szűz lány megijedek és azonnal pánikba esem. Erről még senkinek nem beszéltem, de tényleg félek. Mi van ha rájön, hogy mégsem tetszem neki? Hogy nem is akar engem? Egy csalódást vajon ki fogok még bírni. Nem nem hiszem.
És ha ez még nem lenne elég állandóan tulipánok küld nekem. Ez a kedvenc virágom. Nem is tudom honnan tudta meg....de végül is lényegtelen. Olyan szép csokrok. “ Még nem mondjuk ki a nevétől” sem kaptam ilyet, pedig ő aztán mindent tudott rólam.
Azt hiszem kezdek belezúgni pedig eddig csak kétszer találkoztam vele? Létezik egyáltalán szerelem első látásra? Nem tudom. Sokan azt mondják, hogy ez lehetetlen ( és én is ezt vallottam) de ma már nem tudom. Ha meghallom a telefonom csörgését szinte azonnal hevesen kezd verni a szívem, torkom teljesen kiszáradt, tenyerem pedig izzadt lesz. Ez szerelem?! Nem azt lehetetlen. Én még csak kétszer találkoztam vele. Egyszer a klubban és egyszer mikor elhívott vacsorázni. Nem lehetek szerelmes. Mindenki azt mondja idő kell hozzá és nem olyan, mint egy szikra, ami lángra gyújtja az izzó fát. Hogy a lángok csak lassan csapnak a magasba és égetnek el minden félelmet. De mi van ha ez nálam nem így van? Ha én már most azt érzem, hogy tűz lángjai szívemet mardossák? Muszáj mindenkinek törvényszerűen éreznie. És vajon tényleg létezik szerelem első látásra?
Nem tudom. Csak annyit, hogy kell ő nekem. Érted? Milyen buta vagyok, hogy is érthetnéd?, Hiszen egy tárgy vagy. Élettelen. Nem dobog a szíved, nem lélegzel...te csak egy tárgy vagy.
Már akkor szerelmes voltam, de ezt soha nem ismertem be magamnak. Tényleg túl korai volt a mi találkozásunk és én rettenetesen féltem attól, hogy újra bántani fog.
Pedig Felipe egyszer sem bántott.
Naplómat fiókom mélyére rejtettem és magamra húztam finom selyemtakarómat. Szorosan behunytam szemeimet és magam elé képzeltem szerelmemet. Éreztem, hogy lassan végigsimít arcomon és hogy finoman magához húz. Lehelete arcomat csiklandozta, miközben egy tincset tűr el arcomból. Újra fiatal voltam. Újra éreztem őt magam mellett és már nem voltam magányos. Ő ott volt velem és tudtam, hogy soha nem fog elengedni!
Ha tetszett ha nem, megosztanád velem gondolataidat komment vagy pipa formájában?Köszönöm:)
Sziasztok kedves Massa fanok. Hoztam az új rész kicsit ugyan megkésve, de ez van. A múlt héten egyik nagyon kedves blogos barátnőm látogatott el hozzám, holnap pedig Szegedre utazom. De mint Lillának is mondtam mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy előtte még frissel szolgáljak nektek. Nos a fejezet kész lett. Hiper gyorsasággal és fél liter kávéval :D:D Átnézni már nincs időm így kérlek titeket a helyesírási hibát láttok hunyjátok a le a szemeteket.
A komikat mérhetetlenül köszönöm. Imádom ezeket olvasni és ha nem írnátok ( és Lilla nem írna rám folyton msn-en hogy mikor lesz friss aminek természetesen nagyon örülök)- akkor szerintem én sem lennék ilyen lelkes. Szóval köszönöm!!!
Itt pedig egy videó (ugyan még a történethez kapcsolódik) de Felipinho annyira édes és aranyos, hogy nem hagyhattam ki. Jó szórakozást a fejezethez
Pusz
Kim
u.i Bocsánatot szeretnék kérni azoktól az íróktól akiket olvasok de komit nem hagytam az utóbbi időben. Amint hazajöttem idővel pótolom és olvasom (mert bizony lemaradtam)
Magamhoz húztam és ágyékomat finoman neki toltam. Az illata… már kétségem sem volt afelől, hogy ő az így, bátrabban simítottam csípője vonalán végig. A zene megszűnt létezni körülöttünk és csak egymásra figyeltünk. Megfordult és kezét a nyakamra szorította, miközben észveszejtő mozdulatait egy pillanatra sem hagyta abba. Nem tudom mi ütött belém, hogy honnan ez a nagy bátorság, de már nem bírtam neki ellenállni. Először csak homlokunk majd ajkaink is egymáshoz értek… Vártam a viaszutasítást, hogy ellők magától és felpofoz, de helyette még szorosabban húzott magához.
Ajkaink gyengéden játszottak egymással majd nyelvem is utat tőrt szájába. Éreztem, hogy teste megremeg és körmeit hátamba mélyeszti. Testünk ütemesen mozgott az ismerős dallamokra miközben egy pillanatra sem szakadtunk el egymástól.
Ilyet még soha nem éreztem. Soha nem volt még egy csók ennyire forró és egyszerre érzelmes és nem utolsó sorban én soha nem voltam ilyen tüzes… de most. Mindent megadnék, ha csak ketten lehetnék a klubban és magamévá tehetném. Persze nem vagyok én olyan…így mielőtt vágyaim teljesen eluralkodtak volna rajtam finoman eltoltam magamtól és mogyoró barna szemeibe néztem. Teljesen elmerültem bennük és úgy éreztem végem…már nincs visszaút. Teljesen megbabonázott és elvette az eszemet. Ha akarnám, sem tudnám őt elfelejteni. Nem érdekel, hogy
van-e barátja, hogy nem szabad és hogy lehet csak az alkohol miatt csókolt meg ilyen forrón.
Újra magamhoz húztam és ajkait ostromolni kezdtem. Ezúttal sem utasított vissza sőt éreztem, hogy csókunk közben elmosolyodik. Nyeregben éreztem magam – és amúgy is volt bennem alkohol - így bátran simítottam kezemet fenekére. Istenem mennyire formás. Pont, mint a nagykönyvben. Formás, kerek és van mit rajta fogni! – Nah nah – nyögte Raffaela a fülembe két csók között majd kezemet csípőjére fektette. Nem bírtam magammal. Még egyszer érinteni akartam azokat a formás idomokat, így bátorkodtam újra lejjebb csúsztatni kezemet.
Éreztem, hogy Raffaela teste megremeg és hogy libabőrös lesz érintésemtől. Tisztában voltam vele, hogy a tűzzel játszom és hogy nem szabadna ezt csinálnom, de nem voltam ura önmagamnak.
Egy újabb ismerős dallam csendült fel a teremben Raffaela pedig kissé eltávolodott tőlem majd megpördült előttem. A szoknyája – ami eddig is alig takarta el hosszú combjait - most szinte teljes belátást engedett láttatni. Csábosan mozgatta csípőjét és haját könnyedén dobálta a fülledt klubban. Csak nekem táncolt. Hiába voltak körülötte sokan, hiába nézték annyian árgus szemekkel, számára csak én léteztem. Ez tetszett! Melyik férfinak nem tetszene ez?!
Egy lépést tettem felé majd újra magamhoz rántottam. Elmosolyodtam majd karjait nyakam köré fontam. Érezni – ha nem is úgy, mint amennyire vágyom rá – szeretném, mit vált ki a teste érintésemből, hogyan nyög fel hangosan és azt a kellemes illatot, ami bőréből áradt. A zene egyre gyorsabb és gyorsabb lett és bár én nem vagyok valami jó táncos, mégis a ritmussal együtt mozogtam. Nem érdekelt ki néz vagy nevet rajtam. Számomra csak ő létezett! A zene hírtelen lelassult és egy igazán romantikus szám következett.
Raffaela zavartan tűrte el tincseit arcáról és igazította meg ruháját. Bevallom egy kicsit én is zavarban voltam. Nem azért, mert bátortalan voltam felkérni őt, hanem mert nem szerettem volna, ha észreveszi rajtam mennyire kívánom őt.
Karjait ismét nyakam köré szorítottam és lassan lépkedtünk jobbra s ballra. Szemeit olykor lesütötte – gondolom kissé zavarban volt – de így nem tudtam belőlük kiolvasni, hogy vajon mit érez. Kedvel? Ez egész biztos, hiszen akkor nem csókolt volna meg! Érez irántam valamit vagy csak az alkohol beszél belőle? Erről fogalmam sincs! És vajon mi van a barátjával?! Szereti, vagy csak megszokásból van vele? Sajnos erre sem találtam választ, bárhogy is kerestem. Bárcsak gondolatolvasó lennék- sóhajtottam keserűen majd ismét a szemébe pillantottam.
-Jól vagy?- kérdeztem bár nem voltam benne biztos, hogy ebben a hangzavarban meghallja, így újra megkérdeztem.
-Jól vagy?
-Igen – bólintott, de egyáltalán nem úgy látszott. Alig állt a lábán úgy dülöngélt és biztos voltam benne, hogy ha nem tartom meg, azonnal a földre esik.
-Hazaviszlek - döntöttem el, de Raffaelának ez nem tetszett annyira.
-Hékás… nem vagy a barátom te nekem ne parancsolgass! – ellenkezett de számomra egyértelmű volt, hogy nincs túl józan állapotában.
Kicsit csalódott is voltam, hiszen egyértelmű volt számomra, hogy a csókot sem azért tudtam lopni tőle, mert ő is akarta, hanem tulajdonképpen azt sem tudja hol van. Nem szóltam többé. Karjánál fogva indultam a kijárathoz miközben ismerős táskáját felkaptam a helyéről. Raffaela közben végig kérte, hogy eresszem el és hogy hagyjam békén. Természetesen nem tettem eleget a kérésének. Mikor kiértünk a friss levegőre azonnal az egyik padra ültettem.
-Hazaviszlek rendben?
-Kérlek ne – ellenkezett azonnal- Nem szeretnék oda menni - hangsúlyozta ki az oda szót. Hát akkor mégis hová vigyem, ha nem haza, ott ahol nyugodtan kipihenheti magát? Kérdésemre végül ő adott választ.
-Inkább menjünk hozzád- kérte tőlem
-De…
-Nem akarok oda menni- szakított félbe.
-Rendben- egyeztem bele, majd körülnéztem és leintettem egy taxit. – Nah gyere elmegyünk - segítettem fel a padról majd a kocsiba ültettem.
Egész úton csöndben volt. Fejét vállamra döntötte kezei, pedig combomon pihentek. Én simogatással próbáltam nyugtatni, hiszen láttam rajta, hogy valami baj van. Raffaela nem az a nő, aki részegre issza magát. Már ismerem annyira, hogy ezt pontosan tudjam róla. Biztos történt valami, ami annyira kiakasztotta.
-Megérkeztünk- zavart fel gondolataimból a sofőr. A kezébe nyomtam a kért összeget majd kiszálltam a kocsiból magammal húzva Raffaelát aki, még most sem volt túl jó állapotban. Még szerencse, hogy van lift a házban- gondoltam magamban
A lakásba érve azonnal a kanapéra fektettem őt, hiszen alig állt a lábán.
- Ne menj el- kérte tőlem miközben megszorította ingemet. Bárcsak ezt akkor kérné mikor teljesen józan – Mindenki magamra akar hagyni - tőrt fel aztán keserves zokogásba. – Még ő is elhagyott engem – temette arcát mellkasomba. Nyugtatóan simogattam hátát miközben az imént hallottakat próbáltam emészteni. Ő is elhagyta? Ezek szerint szakítottak- csalt mosolyt az arcomra a felismerés. Persze annak nem örültem, hogy őt így láthatom miatta, én mégis örültem, hiszen tudtam így jóval nagyobb esélyem, lehet nála.
-Mi történt?- próbáltam kissé puhatolózni
-Láttam őt - makogott össze-vissza, de nem értettem belőle semmit.
-Mit láttál Raffa?
-Hát ahogyan azt másik nőt ölelgeti…hogy is hívják?! Valami Kristen azt hiszem- nem volt ismerős a nő neve, mégis hálás voltam neki. Így talán megkaphatom őt…nem csak testileg hanem mindenhogyan.
-Biztos véletlen volt- próbáltam védeni a srácot legbelül mégis eszem ágában nem volt. Majd pont én védem mikor az ő barátnőjére vágyom éjjel - nappal? Nah persze. Még mit nem.
-Tudom, hogy nem volt véletlen- tolt el magától- Én láttam, ahogyan megcsókolja, ahogyan magához húzza és nem utolsó sorban láttam a szemeit. Úgy nézett rá, mint ahogy egykor rám. Nem teheti ezt velem!- zokogott fel ismét. Megszakadt a szívem, hogy így látom viszont egyik felem továbbra is örült a hallottaknak. Ezek szerint megcsalta.
-Sajnálom - szorítottam magamhoz- Ha akarod, jól szétverem a srácot - bár ez kissé nevetségesen hangzik az én számból, hiszen még a százhetven centit is alig ütöm meg, súlyom pedig nem több hatvannál, mégis úgy éreztem, ezt ki kell mondanom.
-Majd meggondolom az ajánlatodat- nevetett fel egy pillanatra majd ismét arcán végigfolyó könnyeit kezdte el törölgetni- Fáradt vagyok. Lefeküdhetnénk?- kérdezte
-Hát persze. Mindjárt kihozom a cuccomat és akkor kényelmesen elfeküdhetsz a szobámban- álltam fel.
-Felipe?!
-Igen?- fordultam vissza
-Aludj velem kérlek! Szükségem van valakire
-Nem is tudom…- tétováztam, bár szívem szerint azonnal igent mondtam volna.
-Kérlek
-Rendben- egyeztem bele végül.
Míg Raffaela elment fürdeni- bár nem voltam benne biztos, hogy ebben az állapotban képes egyedül lezuhanyozni- én addig szépen megágyaztam. Szívem a torkomba dobogott mikor hallottam, hogy a fürdőszoba ajtaja kinyílik és egy szél törülközőben sétál ki rajta. Teste csurom vizes… ami még jobban felkorbácsolta a vágyaimat.
-Kaphatok valamit, amiben aludni is tudok?
-Hát persze - kerestem rögtön neki egy tiszta boxert és felsőt- Tessék- nyomtam a kezébe- Én ….azt hiszem elmegyek fürdeni- dadogtam kissé majd azonnal a fürdőbe rohantam. Legszívesebben órákig áztattam volna testemet a hideg vízben, de az neki is előbb-útóbb feltűnt volna így gyorsan megtörölköztem és én is a szobába indultam.
A villanyokat útközben lekapcsoltam és kissé remegő térdekkel másztam be az ágyba.
-Köszönöm, hogy itt lehetek vele – jött hozzám közelebb majd egy puszit nyomott mellkasomra
-Ezt nem kéne- próbáltam ellenkezni
-Felipe….ne legyél ilyen- pillantott rám majd nyakamat kezdte el csókokkal elhalmozni.
Vajon Éva is ezt érezte, mikor nem bírt ellenállni a kísértésnek? Az ő torka égett a vágytól?Az ő szíve is a hevesen vert mikor megkóstolta a tiltott gyümölcsöt? Fogalmam sincs…..csak annyit tudok,hogy én mit éreztem.
