Második rész. " Kicsi vagyok és szerény"

Sziasztok:) Sajnálom, hogy ilyen hosszú ideig megvárakoztattalak titeket. Nem terveztem, de most így alakult. A komikat nagyon szépen köszönöm. Nem számítottam rá, hogy ennyien írtok majd így külön köszönet:) A vesszőkkel remélem most jobban bántam. Bétám a másik blogomon van, így talán őt meg tudom kérni, hogy nézze át a részeket mert bárhogy is figyelem néhol átsiklik az ember szeme a hibákon, de most Szilvi államvizsgázik így nem terhelem:) 

Raffa ahogy Felipéhez ment

Történetben ugyan még messze vagyunk kicsi Felipétől, de annyira aranyos ez a képe ahogy apa és fia fociznak, hogy nem bírtam ki nem betenni:) :) :)

Hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen azt magam sem tudom.  Nyugodtan nekem adhatnák a világ legnagyobb pancsere címe. Semmi nem jön nekem össze. Először három körrel a vége előtt elromlik az a rohadt motorom Magyarországon, majd a drága szerelőim a tankoló csövet felejtik az autómon, elbukom a bajnokságot és még a tetejében azt a nőt, sem kaphatom meg, aki annyira megszédített. Raffaela egy gyönyörű, tehetséges, okos nő, aki két lábbal a földön jár. Nem is értem hogy jöhet össze egy ilye… ilyen… idiótával – kerestem a legmegfelelőbb szót. Jó oké sokaknak bejön és lányok milliói mondják rá, hogy jóképű, én pedig kicsi vagyok és szerény, de akkor is. Engem miért nem szeretnek úgy a lányok? Van pénzem és kedves vagyok. Soha nem csaltam, vagy vertem át egyetlen nőt sem. Mindig is tiszteltem őket, mert erre tanítottak. Mégis ez semmit sem ér. Ha mégis, akkor is pár hónap után elhagynak. Talán túl jó vagyok?

Nem tudom, de nem bírtam tovább nézni a boldog képüket, így inkább leraktam az asztalra a poharamat és egyenesen feléjük tartottam. Legszívesebben pofán vágtam volna a srácot, amiért pont őt csókolgatja, de rőt vettem magamon és mint akinek nincs semmi baja úgy sétáltam egyenesen a kijárathoz. Már majdnem kiértem mikor hirtelen puha kezek húztak vissza.

-         Már mész is?- kérdezte Raffaela

-         Igen. Talán baj?- kérdeztem vissza kissé bunkó hangnemben, amit Raffa azonnal észre is vett.

-         Valami baj van?

-         Nem. Nincs semmi bajom csak fáradt vagyok és haza szeretnék menni. Remélem ez elég ok- válaszoltam

-         Persze. De attól mert hisztizel nem lesz jobb semmi- válaszolta majd sértődött fejet vágva otthagyok. Szívem szerint vissza rántottam volna és megcsókoltam volna azokat a húsos puha ajkakat, de nem akartam balhét és én amúgy sem az a srác vagyok, aki más barátnőjét elveszi.

Kiléptem a friss levegőre. Mélyet szippantottam belőle, hogy egy kicsit lenyugodjak, majd hívtam egy taxit és hazamentem. Rossz, hogy nem vár otthon senki. Hogy nincs, aki azt mondja szeretlek. Hogy reggel mikor felébredek, nem karolhatok át senkit, és nem köszönthetem egy forró csókkal. Nagyon magányos vagyok. El sem tudom mondani mennyire. Főleg most mikor a karrierem sem úgy alakul, mint ahogyan a szerettem volna. Amint beléptem lakásomba, a legtávolabbi sarokba dobtam nyakkendőmet, majd öltönyömet. Soha nem szerettem kiöltözni. Túl kényelmetlen.

Lefürödni nem volt kedvem, így inkább kivettem a hűtőből egy – nah jó több- doboz sört és leültem a kanapéra. A hideg ital könnyedén csúszott le torkomon és én csak egyre többet kortyoltam belőle. Nem szoktam inni. Már csak a munkám miatt sem, de most engedtem a kísértésnek. Egy idő után már nem számoltam a sörös dobozok számát, annyit ittam belőle, bár a hatás – amit vártam- még mindig nem érkezett meg. El akartam felejteni mindent. Az egész életemet és vele együtt a sok rosszat, amin keresztül mentem. Egyszer szeretnék boldog és magabiztos lenni. Hogy mindenki azt mondja: én vagyok a legjobb. De azt hiszem ez soha nem fog bekövetkezni. Én nem vagyok olyan, mint többi pilóta Hamilton, Kimi vagy Alonso. Nem vagyok erőszakos és szeretek tisztességesen játszani. A csapattársaimmal pedig szeretnék harmóniában dolgozni, még ha a pályán ellenségek is vagyunk. Nem akarom, hogy nagyképűnek tartsanak vagy csalónak nevezzenek. Csak azt az egyet szeretném, ha elismernék, aki vagyok és úgy tisztelnének mint mindenki mást…….

Reggel a kanapén ébredtem fel. A fejem fájt és orromat azonnal megcsapta az alkohol szaga. Hányingerem támadt, de ahelyett, hogy összepiszkítottam volna drága szőnyegemet - amit anyám nagy gonddal választott nekem- elmentem fürödni. A hideg víz segített egy kissé felfrissülni és mikor már szinte józannak mondhattam magam, egy törölközőbe csavartam vizes testemet, majd a nappaliba mentem. Elszörnyedve tapasztaltam milyen pusztítást végeztem magam körül. Ruháimat szanaszét szórtam, a sör fele a dohányzóasztalon végezte, míg a rágcsák a szőnyegen landoltak. Takarítani nem volt kedvem, de kénytelen voltam nekiállni, ha nem akartam ilyen mocsokban élni. Ruháimat össze szedtem, majd a szennyesbe dobtam. Anyu, vagy Mary elintézi majd- vontam vállat és folytattam a takarítást, ám ekkor hírtelen megszólalt a csengő. Nem vártam senkit így kissé bosszankodva mentem az ajtóhoz majd téptem fel. Ő mit keres itt?

-         Mit akarsz?- kérdeztem kissé durván, de ő róla mintha ez azonnal lepergett volna.

-         Felipe nem tudom mi a bajod, de ez nem jogosít fel arra, hogy bunkó legyél másokkal. Te nem ilyen vagy, így most ha tetszik ha nem, el fogod mondani mi bajod van!- mondta határozottan Raffaela majd engem „félre lökve” lépett be a lakásomba. Láttam, hogy amint megérzi a másnaposság szagát a levegőben elfintorodik. – A pasik miért hiszik azt, ha bánatuk van a piába kell menekülni?- kérdezte, de azt hiszem inkább saját magától.

-         Én nem szoktam inni

-         Nah persze. Akkor ez mi?- emelte fel a sörös dobozt- Biztos üdítő

-         Nem, de soha nem szoktam inni a munkám miatt. Most az egyszer megengedtem magamnak. Nah és akkor mi van? Különben is mit keresel itt?- nem értettem miért kéri számon tőlem, hogy mit csinálok. Nem az anyám, de még csak barátnőm sem. Amit mondjuk sajnálok, de mivel nem az, nincs joga kikérdezni

-         Azért jöttem, mert láttam tegnap este milyen rosszul érezted magad és gondoltam beszélhetnénk. Sajnálom.  Már itt sem vagyok- nézett rám bocsánatkérően majd az ajtó felé lépett. Istenem Felipe, hogy megint milyen ostoba vagy….

-         Raffa kérlek ne haragudj- mondtam- Nem akartalak megbántani csak….

-         Csak mi a baj? Látom, hogy valami nyomaszt. Igaz még nem ismerlek olyan hosszú ideje, de azt pontosan érzem, hogy nincs minden rendben.

-         Jól látod, de erről nem tudok beszélni. Először magamban kell bizonyos dolgokat lejátszanom- vallottam be - De ha már eljöttél, mi lenne, ha rendelnénk valamit?- kérdeztem, mert jóvá akartam tenni, hogy ilyen illetlenül viselkedtem vele. Csak reménykedtem, hogy velem marad annak ellenére, hogy őt várják otthon. 

-         Szívesen maradok, de inkább készítsünk mi, valami finomat- mosolyodott el. Istenem de szép ilyenkor- De előbb kitakarítunk!- nézett rám szigorúan. Nem tetszett, hogy többes számot használ, de inkább nem ellenkeztem vele – Menj addig öltözz fel- nézett végig rajtam majd zavarában gyorsan elkapta a tekintetét. De még így is láttam ahogy elvörösödik félmeztelen testem láttán. Szóval még sem vagyok közömbös a számára??

Miután kitakarítottunk – nah jó inkább Raffaela mint én - kitaláltuk, hogy készítünk valami tésztát. Egyrészt, mert könnyű elkészíteni, másrészt pedig ahogy megtudtam, mindketten imádjuk. Raffaela otthonosan mozgott a konyhámban, pedig eddig még csak egyszer volt nálam. Tetszett, hogy ilyen házias és hogy a kemény üzletasszony mögött, egy finom érzéki nő áll. Teljesen elvarázsolt és elvette az eszemet. Eddig egyetlen nő sem vonzott ennyire, mint ő. Benne van valami. Fogalmam sincs, hogy mi, de tudom, hogy ő kell nekem. Bárcsak ne lenne ott az a nyálas Edward barátja, aki miatt nem merem magamhoz húzni és forrón megcsókolni.

-         Van valamit rajtam?- kérdezte Raffaela. Szóval észre vette, hogy percek óta csak őt bámulom

-         Nem- mosolyodtam el- Egyszerűen csak örülök, hogy itt vagy – vallottam be mire Raffa újra elpirult. Kapkodva keverte tovább a tésztát és zavartan tűrte szőke tincseit fülei mögé. Éreztem, hogy van esélyem nála, de nem mertem letámadni. Én nem ilyen vagyok. Engem egy csöndes visszahúzódó srácnak ismert meg mindenki és nem szeretném, ha ezt a képet bárki vagy bármi lerombolná. És ha ez még nem lenne elég, neki barátja van. Nem tudom milyen komoly az ő kapcsolatuk, mert én nem olvasok újságot és nem is nézek tévét, de nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg tőle.

-         A barátodat nem fogja zavarni, hogy nálam vagy?- kérdeztem mire az előbbi pirulás helyett, most szomorú képet vágott.

-         Ő már nincs itt- válaszolta röviden- Amúgy kész az ebéd- akart lerázni

-         Most én kérdezem, valami baj van?

-         Dehogy- legyintett- Jól megvagyunk- hazudott. Láttam a szemében és a mozdulataiban, hogy így van. Valami nincs rendben és én nem tehetek semmit.

-         Oké. Te sem faggattál, hát én sem foglak- zártam le a témát, pedig szívem szerint addig kérdezősködtem volna, míg el nem mondja mi a baj.

Az ebéd valami isteni finom volt. Ilyen finomat már rég ettem, pedig anyum nagyon jól mozog a konyhában. A tíz ujjamat megnyaltam utána és legalább háromszor repetáztam. Raffaela egy főnyeremény.

-         Ez Isteni volt. Nagyon szépen köszönöm

-         Nincs mit. Amúgy nem tudom miért nem főzöl magadra gyakrabban. Sokkal jobb, mint bármelyik éttermi kaja

-         Lehet, de nincs időm. Szinte soha nem vagyok itthon. Szállodákba élem az egész életemet- fintorodtam el. Ez-az egyetlen dolog, amit nem szeretek a munkámban. Szinte soha nem vagyok itthon és ami a legrosszabb, hogy senki nem vár mikor belépek az ajtón.

-         Hát az nem jó. Én biztos nem bírnék egész életemben így élni. Számomra fontos a stabilitás és az, hogy tudjam, ha nem is mindig, de amikor tudok, hazamehetek. A Forma 1 ebből a szempontból rossz. Ha nincs futam, gondolom akkor sem szabadulhatsz el

-         Hát nem- ráztam meg a fejem – Vannak tesztek, szereplések, és még ki tudja mi minden. Mondjuk nekem majdnem mindegy, mert itthon se vár nagyon senki, maximum a rendetlenség- tereltem el a témát.

-         Ha már itt tartunk elmosogathatnál. Én főztem, te takarítasz

-         Ti nők mindig ránk hagyjátok a piszkos munkát – bosszankodtam jóízűen, persze ezt két tányért nem volt megerőltető elmosogatni, majd a helyére tenni.

Ebéd után leültünk a kanapéra egy pohár bor és némi rágcsálni valóval a kezünkben és néztünk valami igazán romantikus filmet. Még nekem is tetszett pedig én jobban szeretem az akciót nah és ahol gyors kocsik vannak, de ez kifejezetten tetszett. Már majdnem vége lett a filmnek, mikor egyszer csak azt vettem észre, hogy Raffaela elaludt. Fejét vállamra döntötte keze, pedig egyik mellkasomon pihent. Olyan gyönyörű volt. A poharat lassan letettem a mellettem lévő komódra, majd szabad kezemmel óvatosan végig simítottam arcán. Bőre olyan puha és selymes volt, mint a babáké. Az illata pedig… el nem tudom mondani mennyire csábított. Nagy volt a kísértés. Próbáltam neki ellen állni, de valahogy nem ment. Képtelen voltam uralkodni érzéseimen és tetteimen. Közelebb hajoltam hozzá és ahogy lehelete finoman csikálta bőrömet, elfelejtettem józanul gondolkodni. Ajkaimmal finoman érintettem az övéit és akkor hírtelen……

Felipe :D :P Csak az fecske vagy mi ne lenne :)

Néhány infót szeretnék veletek megosztani:)

• Raffa és Felipe már akkor egy párt alkottak mikor Felipe a Sauber csapatnál versenyzett. 2002-2005 így azt mondhatom, hogy igen hosszú ideje együtt vannak. 
• Raffa teljes neve : Anna Raffaela Bassi Massa ( miután összeházasodtak felvette férje nevét) 
• Egy diszkóban ismerkedtek össze, de Raffa nem akart Felipétől semmit, mert fiatalabb és mert félt attól, hogy nem fog működni a kapcsolatuk, mivel Felipe sokat utazik. De hát a szerelem.....
• Raffa nem egy F-el kell írni hanem kettővel. Fejemet tépem mikor mindenki így írja " Rafaela" ( az esküvői meghívón is kettővel volt írva a neve:)
• Raffaela valóban a Guaraná Brasil divatcég egyik tulajdonosa.

• Raffa régebben azt nyilatkozta, hogy Felipével két-három gyereket szeretnének. Raffa az is elárulta, hogy férje mindenképpen szeretne egy kisfiút, így ha az első kettő kislány lesz, akkor megpróbálkoznak egy harmadikkal. De hát mint tudjuk az első kisbaba fiú lett:) Jöhet a kislány :D

Most ennyi:) Majd még írok ha eszembe jut valami. Friss most hamarabb fog érkezni főleg ha ilyen aktívak lesztek:)

Első rész Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

Meg is érkezett az első fejezet. Akik ismerik az írásaimat azok tudják, hogy szeretem a bonyodalmakat. Ez ebben a történetben sem lesz másként:) A két rendszeres olvasómat pedig nagy szeretettel köszöntöm! Nem is akarom tovább húzni a szót, ám annyit még el szeretnék mondani, hogy a jövőben kritikát is várhattok tőlem egy-egy futam után:) A hétvégi 4 órás futam azt gondolom igazán izgalmas volt.

Jah és még annyi, hogy a történetben feltűnik Robert Pattinson. Aki utálja annak jó hír, hiszen negatív szereplő lesz, aki meg szereti örüljön hogy belerakom :D Amúgy nem fog akkora szerepet kapni ezt azért elárulom. Jó tudom sokat pofázok :D

Jó olvasást.

 u.i : Kérlek titeket, hogy a fejezet végén véleményezzetek:) Sokat jelentene. Egy gombot megnyomni nem nehéz :D Persze a kommentnek örülnék a legjobban, de aki a kicsit nem becsüli....

Felipe: Holnap délre ott kell lenned. Kérlek ne késs mert délután már nem érek rá. Vigyázz magadra fiam.

Köszi anya. Megint hajnalok hajnalán ébresztettél, csak azt nem értem minek? Ma végre szünet van és itthon vagyok Brazíliában.

Kikászálódtam az ágyból majd elmentem zuhanyozni.  A hideg víz segített magamhoz térni egy kicsit, de igazán csak a megszokott jó erős kávém ébresztett fel a kómámból. Anyám szerint le kéne szoknom róla, mert rossz hatással van rám, de én erre képtelen vagyok. Nem tudok nélküle élni. Ez- az egyetlen káros szenvedélyem, amit a munkám mellett megengedhetek magamnak. Hát akkor ezt ne vegye el tőlem. Amúgy is. Elég nagy vagyok már ahhoz, hogy eldöntsem, mivel szennyezem magam, és mivel nem- mérgelődtem magamban majd felkaptam kocsikulcsomat és a megbeszélt helyre mentem.

Mikor megérkeztem Raffaela már az ajtóban várt engem. Most is olyan gyönyörű volt, mint mindig. Teljesen levett a lábamról. Egy rövid szoknyát viselt, ami engedni láttatta hosszú kecses lábait.

-         Felipe jól vagy?- rázott fel gondolataimból Raffaela – Nagyon elbambultál- mosolyodott és közben zavartan egyik tincsét, füle mögé tűrte. Istenem milyen szép.

-         Persze csak…- inkább nem mondtam el neki az igazat. Nem akartam lerohanni. Mindent szépen, lassan és idejében – Csak még kicsit álmos vagyok.

-         Értem. Hozhatok neked kávét, ha kérsz- ugyan otthon már ittam egyet, nem hagytam veszni egy ilyen lehetőséget.

-         Igen, ha nem túl nagy gond- feleltem zavartan

-         Dehogyis. Szívesen hozok a világbajnokunknak egy kávét - mondta ám ez engem egy kicsit szívem ütött. Minek kell ilyeneket mondania, mikor nem én lettem a világbajnok? Direkt akar engem mindenki szívatni?

-         Ha láttad volna a futamot pontosan tudnád, hogy nem én lettem a világbajnok. Köszönöm, hogy ismét eszembe juttattad mennyire szerencsétlen vagyok, amiért Glock az utolsó kanyar előtt képes volt elengedni Hamiltont. Nagyon rendes vagy mondhatom - vágtam a képébe, majd otthagytam. Bármennyire is szimpatikus és majdhogynem megveszek érte nem kéne pont ezzel jönnie. Mikor még olyan friss a seb és igen nem dolgoztam fel, hogy elvesztettem a világbajnokságot.

Miután otthagytam Raffaelát kerestem magamnak egy csöndes és nyugodt helyet, vagyis kimentem a tetőre. Hétágra sütött a nap és meg lehetett fulladni olyan tikkasztó hőség volt. Mindig is imádtam Brazíliát. Olyan szép és különleges. Semmihez sem fogható. Sok országban jártam már, a legszebb városokban szálltam meg, Sao Paolo-t még sem tudta egyetlen hely sem lepipálni.

Nem tudom pontosan meddig bámultam csodálva a várost, de egyszer csak ajtó nyikorgásra lettem figyelmes. Azonnal a zaj felé pillantottam. Raffaela. Mégis hogy talált meg?- mérgelődtem magamban majd játszva a sértettet elfordultam.

-         Ne haragudj, hogy megbántottalak- szólalt meg majd lerakta a párkányra a kávét, amit gondolom nekem hozott. Nem szólaltam meg. Egy kicsit még játszani akartam vele bármennyire is tudtam, ez nem szép dolog tőlem.

-         Azt hittem örülni fogsz, mert én tényleg így gondolom. Tudod mennyire ideges voltam mikor ő nyert? El sem tudom mondani. Ott csapkodtam a távirányítót a földhöz dühömben- magyarázta én pedig ezen jót nevettem. Szóval rajong értem… ez tetszik - Amúgy tényleg nagyon sajnálom, hogy úgy a szívedbe tapostam. Nem akartalak megbántani én csak egy kicsit fel akartalak dobni ezzel, de úgy látom rosszul sült el- hajtotta le a fejét – Még egyszer ne haragudj- mondta majd az ajtó felé indult. Nem akartam, hogy elmenjen, hogy azt higgye ilyen bunkó vagyok, ezért még mielőtt eltűnhetett volna, megragadtam karját és finoman vissza húztam.

-         Hazudnék, ha azt mondanám nem haragudtam meg egy kicsit, de elsősorban nem  miattad, hanem magam miatt- mondtam majd eleresztettem- Utálom, hogy semmi nem jön össze nekem.

-         Mindennek megvan az oka, még ha ez most nem változtat semmin

-         Tudom, de ezt nagyon nehéz feldolgozni- vallottam- A Forma 1-ben minden változik. Újabb technikák, tehetségek jelennek meg, amik miatt nem biztos, hogy bármikor is ilyen közel kerülhetek a hőn áhított serlegemhez.

-         Ezt nem tudhatod.

-         Dehogynem- sóhajtottam egyet- De nem baj. Majd csak lesz valahogy- meredtem előre- Lassan mennem kéne.

-         Szerintem is. A fotósok már lent várnak nah és a riporterek…

-         Szét fognak szedni az unalmas kérdéseikkel- folytattam - Megyek is. Nem akarom megvárakoztatni őket - mondtam majd egy kacsintás után a hiénák közé vetettem magam.

Nem volt annyira rossz, mint gondoltam. A riporterek többsége együtt érzően és tapintatosan tették fel kérdéseiket. Egyedül az egyik angol újságíró volt kissé szemtelenebb. Gondolom azért, mert ő Hamiltonnak szurkolt. De szerencsére az ő kérdéseit is tökéletesen kivédtem és inkább a rendezvényről, vagyis az árva gyerekek megsegítéséről beszéltem. Elvégre ezért vagyunk itt.

Miután ezzel is végeztem elindultam ebédelni, hol végre szüleimmel is találkozhattam, nah meg természetesen Raffaelával.

-         Nah milyen volt?- kérdezte azonnal

-         Még élek- nevettem- Amúgy jó fejek voltak. Csak egy tett fel kissé tapintatlan kérdést, de a többi egész rendes volt- magyaráztam miközben kedvenc csirkés makarónimból bekaptam egy falatot. Isteni. Nincs ennél finomabb.

-         Este mi lesz a program?- érdeklődtem csak, hogy tudjam, mikor kell megjelennem.

-         Hétre gyere vissza és akkor megbeszéljük mibe mész ki a kifutóra, nyolc körül divatbemutató és utána mindenki mehet ahova akar- hadarta el gyorsan Raffaela. Látszott rajta, hogy valami baja van, de nem mertem így a szüleim előtt rákérdezni és Raffa is telefonját bújta. De amint befejeztünk az ebédet utána rohantam.

-         Van valami baj?- kérdeztem tőle

-         Nem dehogyis- felelte, de én ebbe nem voltam biztos.

-         Talán megbántottalak azzal a bunkó beszólásommal?

-         Nem csak sietnem kell, mert megyek a reptérre - magyaráztam majd beült egy nyitott Cabrió-ba és elhajtott.

Hazamentem. Gyorsan lefürödtem felvettem egy kényelmes farmert, elolvastam e-mailjeimet majd rohantam is vissza a jótékonysági divatbemutatóra, ahol azonnal a sminkszobába irányítottak. Elég kényelmetlenül éreztem magam. Én nem vagyok az a sportos modell alkat, aki ilyen eseményeken vesz részt, de mindent a jó ügy érdekében. Imádom a gyerekeket. Ha megtalálnám az igazit, egy pillanatig sem haboznék azon legyen-e gyerekem vagy sem. De mivel nincs mellettem az a nő, aki minden rigolyámat és a munkámmal kapcsolatos nehézségeket elviselnék, erről kár is álmodoznom.

Hamar végeztem és miután sikerült egész tűrhető ruhát kapnom, a vörös szőnyegre mentem. Egész sokan voltak. Főleg lányok és össze-vissza sikítottak. Mivel tudtam, hogy nem vagyok annyira jó pasi, egy pillanatig sem merült fel bennem az, hogy miattam kiabálnak. Ráadásul a nevemet sem hallottam, így végkép letettem erről az ötletemről. Már, ha ezt annak lehet nevezni. Tovább „pózoltam” a fotósoknak és néha egy-egy kérdésre is válaszoltam – Mit érez most, hogy elveszítette a bajnokságot?- kérdezte az egyik riporter- Minden megy tovább. Az élet nem áll le. Biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségem arra, hogy egyszer én legyek a bajnok- bár ebben annyira nem voltam biztos, mégis ezt mondtam. Mi mást tehettem volna? – És mit szól ahhoz, hogy ma este Robert Pattinson is eljött, hogy segítse az árva gyerekeket?- kérdezte a nő, ám nekem először le sem esett kiről beszél. Aztán beugrott mikor a drágalátos húgom valami új vámpír filmről beszélt nekem - Nagyon örülök neki így legalább sok mindenkihez eljut majd ez-az akció- mondtam majd tovább sétáltam. Kiosztottam pár aláírást, válaszoltam két kérdésre majd a színfalak mögé sétáltam.

Szemeimmel Raffaela után kutakodtam, de sehol sem találtam. Még az egyik pincért is megkérdeztem, hogy nem látta-e de sajnos ő sem tudott róla semmit. Mielőtt aztán elkezdődött volna a bemutató Raffaela, mint a jótékonysági est szervezője és a Guarana Brasil divatcég tulajdonosa, felsétált a színpadra és köszönetet mondott az itt jelenlévőknek. Gyönyörű volt. Le sem tudtam róla venni a szemem. Mintha megbabonázott volna és teljesen elvette volna az eszemet. Megőrjített, pedig nem találkoztunk sokszor. Lehetséges ez?

Raffaela után mi következtünk. Lassan végigsétáltam a színpadon miközben próbáltam egy kis mosolyt erőltetni arcomra és egy-két mozdulatot ellesni a profiktól, majd egy kis integetés után lesétáltam én is színpadról. Túléltem!! Ezután következett a tombola, vagyis a kötelező adományozás. Én nem vettem eleve tombolát. Egy: semmire nem volt szükségem, kettő: nem akartam azzal magamra felhívni a figyelmet, hogy magas összeggel támogatom a kicsiket. Én inkább az a csendes típus vagyok, akkor nem veri nagydobra az ilyesmit. Tombolaosztás után mindenki jókedvűen iszogatott és táncolt. Már amennyire ez egy sznobpartin lehetséges. Én is éppen kedvenc italomat szürcsöltem, mikor megpillantottam Raffaelát. Csak, hogy nem egyedül volt. Az a srác állt mellette, akiért a lányok úgy oda vannak. Először semmi gyanúsat nem vettem észre, de mikor hirtelen magához húzta és megcsókolta a lélegzetem is elakadt.

Miért vagyok ilyen szerencsétlen?

Raffaela a bemutató ( Róla nem találtam olyan képet ahol Feli ne lenne rajta :D )

Felipe a bemutatón

És a gonosz Rob.

Előszó

Elbuktam. Pedig csak egy ponton múlott az egész. Egy kibaszott pont és ma már világbajnok lennék. Mindig is ez volt az álmom, de most ismét szertefoszlott, pedig már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem az, amire már kiskorom óta oly nagyon vágytam. Emlékszem mikor kicsi voltam csillogó szemekkel tapadtam a képernyőre és brazil zászlót a kezembe szorongatva drukkoltam Sennának, a példaképemnek. Aztán mikor egyszer nem akart nekem aláírást adni, annyira megharagudtam rá, hogy inkább az ellenfelének drukkoltam. Tudom ez butaság és nem volt túl szép tőlem….de akkor így éreztem. Aztán mikor meghalt jöttem csak rá mennyi mindent jelentett ő a számomra. Mindent. Férfi létemre- bár akkor még nem igazán mondhattam magam annak- órákig sírtam a képernyő előtt. Nem akartam elhinni amit láttam, de akkor és ott megfogadtam bármi is történjen egyszer világbajnok leszek.

2008 November 10.- e

Unottan néztem a kedvenc műsoromat, miközben még mindig a majdnem megnyert világbajnokságon járt az eszem. Igaz, a sajtónak azt mondtam, már feldolgoztam, ez egy cseppet sem így van. Rohadtul nem. Még most sem akarom elhinni, hogy az álmom ismét köddé vált és ki tudja mikor lesz újra ilyen lehetőségem. Talán soha. Ezt ugyan nem tudhatom, de most nagyon úgy érzem. Hogy feladom-e? Azt soha. Több okból sem. Egyrészt mikor Senna meghalt megígértem magamnak, hogy én is egyszer világbajnok leszek, másrészt pedig nem tehetem meg a rajongóim miatt sem. Ők hisznek bennem. Tiszta szívükből és hogy néznék a szemükbe, ha feladnám? Sehogy. Erre soha nem lennék képes, hiszen levelek tucatjait olvasom el nap, mint nap, amiben elmondják bármi is történjen ők nem pártolnak el mellőlem. Ebben nagyon bízom is, hiszen ha ők nem lennének, talán már én is rég feladtam volna. Ők jelentik számomra legfőbb kapaszkodót, ők azok akik nélkül képtelen lennék újra és újra felállni a padlóról. Persze magam miatt is teszem, hiszen elsősorban az én álmaimat követem, de támogatás nélkül már rég összeroppantam volna. Még szerencse, hogy a szüleim is mellettem vannak és teljes mellszélességgel kiállnak értem. Aztán ott van Rob, aki hosszú ideje a versenymérnököm és akiben száz százalékosan megbízom, mégis a legnagyobb támogatást a rajongóimtól kapom….

***

Franca. Elaludtam. Már megint… ezt nem hiszem el. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?- kérdeztem magamtól miközben idegesen kapkodtam magamra az ingemet. Nyakkendőt nem kötöttem mert nem tudok. Hiába…ha nincs egy nő sem mellettem, aki ezt megtegye helyettem, én pedig ehhez ügyetlen vagyok, pedig apám már hányszor próbálta megmutatni, hogyan kell szépen megkötni….ha nyolc kezem lenne, akkor sem tudnám megszámolni.

Miután rendbe szedtem magamat, indultam is a megbeszélésre. Ugyan késésben voltam, de nem annyira, hogy azért nagyon kikapjak. Na nem mintha büntetés járna késésért, sem én sem pedig az ügynököm nem szereti, ha fontos találkozókról késem.

Éppen időben értem az étteremhez, de ügynököm már így is szúrós tekintettel nézett rám.

-         Nem igaz, hogy nem tudtál időben jönni!- morgott rám

-         Nem kell paráznod. Úgy látom, csak ketten vagyunk - mondtam ám abban a pillanatban lépett be az ajtón egy szőke hajú nő, akiről képtelen voltam pillantásomat levenni. Teljesen megbabonázott. Szemüvegét levette és halványan elmosolyodva közeledett felénk kék ruhájában, ami tökéletesen simult alakjára.

-         Nah itt is van- szólalt meg mellettem ügynököm én pedig hirtelen úgy éreztem magam mint egy tinédzser fiú aki élete első randijára készül és nem tudja mit kell mondani…Csakhogy én nem randira készültem. Még csak nem is ismerem őt.

-         Felipe - bökött oldalba Nicolas jelezve, hogy illene felállnom, de én hirtelen azt is elfelejtettem, hogy fiú vagyok-e vagy lány.

-         Sziasztok- köszönt kedvesen

-         Raffaela kérlek had mutassam be neked Felipét, úgy tudom még nem találkoztatok.

-         Valóban nem- bólogatott majd kezét felém nyújtotta

-         Felipe Massa - mutatkoztam be gyorsan

-         Raffaela Bassi – mosolygott rám

Hiszek a sorsban. Hiszem, hogy minden okkal történik és hogy vannak pillanatok, amik örökre megváltoztatják életünket. Hát ez a pillanat is valami olyasmi volt.