Sajnálom, hogy ennyi ideig nem jelentkeztem de gondban voltam. Felipét imádom most is éppen hol írok nektek hol a képernyőt nézem, de valamiért írásban nem tudok/tudtam róla írni. Remélem ez változni fog de addig is itt a következő fejezet. Megpróbáltam humorosra venni a figurát de nem tudom ez mennyire sikerült. Harmadik rész még nem szeretnék drámát. Köszönöm a kedves szavakat véleményeket akár itt akár Facebookon, hiszen elmondhatom magamról hogy törzsgyökeres Massa rajongó vagyok. További jó szurkolást esik az eső :D
Pusz és ha van kedvetek írjátok le véleményeteket mert ez sokat jelent nekem.
Felipe
És akkor hírtelen elhúzódtam. Megakartam csókolni, érezni akartam ajkai mézes ízét, azt akartam, hogy testünk is beleremegjen ebbe a csókba, én mégis elhúzódtam. Képtelen voltam őt úgy megcsókolni, hogy közben azt sem tudom, mit érez vagy egyáltalán érez-e irántam valamit. Felipe neki ott van a barátja, akit szeret….és aki egy rohadt szerencsés pasas - temettem kezeimet arcomba. El akartam bújni, menekülni előle, annyira vonzott és mérhetetlenül megbabonázott. Soha nem voltam egy csajozós típus már csak azért sem, mert nem vagyok egy magas fickó és mert soha nem szerettem a lányokat, csak az ágyamba csábítani. Én komoly kapcsolatra vágytam és vágyom még most is- néztem a mellettem édesen szunyókáló nőre. Szerencsére nem ébredt fel előbbi akciómra így nyugodtan figyelhettem őt, anélkül, hogy bárki is megzavart volna. Ajkai kissé szétnyíltak, keze pedig mellkasomon pihent. Lassan szedte, majd fújta ki a levegőt miközben néha halványan elmosolyodott. Ilyenkor volt a legszebb. Arca felderült és még a szemei is mosolyogtak, annak ellenére, hogy most csukva voltak. Ruhája pontosan követte tökéletes vonalait és néhol még láttatni is engedtette barna bőrét. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy végigsimítok puha combján, de nem akartam kísértésbe esni. És ha felébredne….inkább bele sem gondolok, mit kapnék. Helyette inkább visszadőltem a kanapéra és ha finoman is de átöleltem. Behunytam szemeimet és hagytam, hogy a fáradtság legyűrjön engem…
*
Még sötét volt mikor felébredtem. A hold teljesen bevilágította a szobát, a film, amit elkezdtünk már rég véget ért. Lábaim, de főleg kezeim elzsibbadtak. El akartam húzni fájó végtagomat, de akkor megpillantottam még mindig ugyanolyan pózban fekvő Raffaelát.
Szabad kezemmel megtöröltem szemeimet, hogy valamit lássak is, majd kibújtam Raffa alól és finoman megemeltem őt. Még is kényelmesebb egy ágyban feküdni, mint a kanapén- gondoltam magamban miközben a hálóm felé igyekeztem. Tudtam,hogy nem túl illedelmes, amit csinálok, de nem bírtam magammal. Finoman lefektettem az ágyra Raffaelát majd betakartam. Szerencsére mindezekből Raffa semmit nem vett észre és nyugodtan aludt tovább. Legszívesebben azonnal mellé feküdtem volna, de nem akartam a tűzzel játszani így inkább visszamentem a nappaliba. A tévét kikapcsoltam, de annyira kiment az álom a szememből, hogy rövid idő múlva ismét azt néztem. Unottan kapcsolgattam a csatornák között, mikor megláttam a híres nevezetes alkonyatot az egyik adón. Hát mondanom sem kell azonnal felment bennem a pumpa, de ahelyett, hogy rögtön elkapcsoltam volna én inkább mazoista módon, tovább néztem a filmet. Hát mit ne mondjak ez a Pattinson nem valami jó színész… semmi mimika vagy érzelem. Helyette csak azt mondogatta: Mondd ki! Hangosan! Mi vagy te süket?- kérdeztem magamtól mikor a következő jelenetben már össze-visszarepkedett Bellával vagy ki az istennel. Hát komolyan mit esznek rajta a csajok? Oké magasabb, mint én és talán kicsit izmosabb, mint én….de biztos nem olyan kedves és…nah jó ha ezt az öcsém hallotta volna, hát egész biztos kiröhögött volna.
Ahogy belemerültem a filmbe, rájöttem a pasasnak igen is van fizimiskája. Nem vagyok meleg, de tényleg van benne valami. Nem olyan, mint Dicaprió aki szőke hosszú fürtjeivel az óceánba merült. Emlékszem a húgom teljesen oda volt érte. Az egész fala tele volt poszterekkel és teljesen megőrült érte. Én soha nem voltam az a rajongó típus. Én inkább a kocsikért és Sennáért rajongtam. Ő volt a példaképen minden értelemben. Soha nem adta fel… igazi küzdő volt.
*
Raffa
Reggel az ablakon beszűrődő napfény sugaraira ébredtem fel. Azonnal elnyújtóztam a hatalmas ágyban miközben még egy ásítást is elnyomtam. Szemeimet kinyitottam majd azonnal életem férfija után kutakodtam. De ő hogyan is lehetne velem mikor valahol Los Angelesben forgat?!- jöttem rá azonnal majd mikor tudatosult benne, hogy nem is otthon vagyok, mint akit kilőttek, ültem fel az ágyban. Körülnéztem, még a takaró alá is belestem, hogy nem vagyok-e meztelen, de minden ruhát magamon találtam, így kissé megnyugodtam.
De hogy kerültem ide?- kérdeztem magamtól, de abban a pillanatban, mint egy vetítő, játszódott le a tegnap este a szemem előtt. Kezeimbe temettem arcomat a döbbenettől majd zavaromban a hajamba túrtam. Hogy lehettem ilyen ostoba? Hogy? Mégis mit képzeltem mikor eljöttem? Mégis mit?- kérdeztem szemrehányóan saját magamtól, majd gyorsan kimásztam az ágyból. Vettem egy mély levegőt, majd halkan indultam el a nappaliba, ahol az alvó Felipét találtam a kanapén. Kezei feje alatt pihentek, ajkai pedig kissé szétnyíltak miközben felhúzott lábakkal aludt. Azonnal valami furcsa és megmagyarázhatatlan érzés lett rajtam úrrá. Megnyugodtam. Elfelejtettem, hogy az előbb elmenekülni akartam és hogy tulajdonképpen saját magamat szidtam. Csakis Felipére koncentráltam….aki egy hihetetlen pasi. Sokan lenézik és azt hiszik ő csak egy kicsi brazil, aki semmire sem képes, de én tudom, hogy ez nem így van. Látom a szemeiben, hogy mire lenne képes, látom minden mozdulatában mennyire éhezik arra, hogy elismerjék. Az igaz, hogy kicsit szétszórt és ha megmakacsolja magát akkor az Isten sem tudja őt az ellenkezőjéről megmagyarázni, de ő egy csupa szív férfi és éppen ezért nem bánhatom meg. Nem hagyhatom, hogy túlságosan ragaszkodjak hozzá. Nem tehetem. Ő egy rendes lányt érdemel, nem engem.
Táskámat felkaptam az asztalról majd szépen lassan az előszobáig topogtam. Próbáltam halkan belebújni a cipőbe, de annyira szerencsétlenül támaszkodtam meg, hogy a táskám és vele együtt a tartalma a földre esett.
- A fenébe - hajoltam le gyorsan összeszedni a kulcsomat és a többi holmimat, de már késő volt. Felipe felébredt.
- Mi történt?
- Semmi csak kicsit ügyetlen voltam
- És… máris menni készülsz?- nézett rám még kissé kómás fejjel.
- Dolgom van és amúgy sem akarlak zavarni meg…
- Miért nem maradsz reggelire?- szakította félbe magyarázkodásomat - Olyan jó péksüteményeket hozok neked, hogy te még olyan finomat nem ettél. Carlos fantastico – mutatta olaszosan. Nem tudom mi tévő legyek. Szívem szerint maradnék és vele tölteném az egész napot, hetet, de nem tehetem. Engem várnak otthon és…
- Kérlek Raffaela – sétált el hozzám majd hatalmas barna szemeivel egyenesen az enyémbe nézett- Csak egy reggelit szeretnék. Nem azt, hogy gyere hozzám- mosolyodott el, én pedig mi mást mondhattam volna?
- Rendben. De utána már tényleg haza kell mennem - figyelmeztettem- És nincs semmi trükk, mert úgy sem fogok maradni.
- Még ha az életem múlna rajta akkor sem?
- Akkor sem- nyújtottam ki a rá a nyelvemet majd sarokba dobtam cipőmet és visszasétáltam a nappaliba.
- Mindjárt jövök. Te addig nézz csak nyugodtan körbe, vagy amit akarsz
Kicsit zavarba éreztem magam. Nem szokásom idegen férfiak lakásában reggelizni, sőt itt aludni. Rendben, hogy Felipe nem annyira idegen a számomra mégis így éreztem. Én Robbal vagyok és bármennyire is hihetetlen, szeretem. Jól érzem magam vele. Igaz kicsit zavar, hogy állandóan lányok hemzsegik körül, de nem tudok ellene mit tenni. Ő Edward. Minden lány álma.
Idegességem elűzése érdekében úgy döntöttem tényleg körbe nézek egy kicsit. Felipe amúgy sem vezetett körbe így felfedezőútnak indultam. A hatalmas plazma tévéje mellett voltak a polcai, amik telis-tele voltak díjakkal. Biztos nagy becsben tartja őket, hiszen egy porszem nem volt rajtuk- simítottam végig az egyiken. Volt itt minden. Spanyol nagydíjról szerzett győzelem, Monacói- igaz ott csak második lett- de volt itt Belga kupa, Valenciai és két török győzelem is. Aztán ahogy lejjebb néztem észrevettem a két FIA kupát is, ami ha jól tudok olvasni, akkor a második, valamint a harmadik helyezésért kapta a világbajnoki pontversenyben.
Biztos rossz lehetett neki, hogy nem nyert. Emlékszem én is néztem a versenyt - hozzáteszem egész Brazília nézte- és mikor láttam, hogy könnyes szemmel száll ki a kocsiból, majdnem meghasadt a szívem. A hülye Hamilton barátnője úgy ugrált ott, mint valami kenguru abban az ocsmány ruhájában. Hát szívesen kitéptem volna a fekete hajszálait egyenként, mikor ott sikongatott, de mivel csak tévén keresztül néztem, így nem tehettem meg. Ahhoz képest, hogy ez egy agglegénylakás nincs kupi sem piszok. Jó mondjuk, van rá pénze, hogy bejárónőt fogadjon, de nekem van barátom és együtt élünk, de még így is képes csodákra. Ezzel szemben Felipe… jó mondjuk ő egészen más. Jobban mondva teljesen más.
- Mindent megnéztél?- toppant be hírtelen Felipe – És még a rengetek rajongói levelet nem láttad- kacsintott rám.
- Nem mondod, hogy neked is írnak? Azt hittem te nem olyan vagy.
- Milyen az-az olyan?
- Hát tudod a tini lányok kedvence- találtam ki valamit gyorsan. Nem akartam, hogy azt higgye, azért mondok ilyeneket, mert ő nem jó pasi. Erről szó sincs.
- Ha nem is kapok annyit, mint Pattinson de azért kapok rendesen. Igaz, hogy nem arról szólnak, hogy hozzám jönnének és szerelmesek belém, hanem elmondják, miért értem és nekem drukkolnak - magyarázta miközben kipakolta a tálcára a már látszólag finom falatokat.
- Most direkt akarsz cukkolni?
- Nem dehogyis. Ilyet gondolsz rólam?- nézett rám ártatlan szemekkel.
- Te pasik annyira lenézitek Robot. Azt sem tudjátok kicsoda ő valójában, csak rögtön ítélkeztek, mert féltékenyek vagytok… Igen azok vagytok.
- Hidd el, kapok elég szeretetet a rajongóimtól, ami nekem bőven elég. Nos reggelizünk?- terelte gyorsan a témát én pedig vonakodva ugyan de leültem a hatalmas asztalhoz.
Felipének igaza volt. Ezek a finomságok tényleg hihetetlen finomak voltak. Ha bírtam volna az összest megkóstoltam volna, de sajnos ennyi minden nem fért belém.
- Ez tényleg isteni volt- dőltem hátra kipukkadva a székre. – Ilyen jót még tényleg életemben nem ettem.
- Én megmondtam. Carlos elképesztően jó. Legszívesebben magammal vinném a futamokra, hogy legalább valami finomat is egyek.
- Csak azt ne mond, hogy nem ízlik, amit adnak - néztem rá felhúzott szemöldökkel
- De csak ezek hazai ízek. Míg azok… sokszor olyan érzésem van, mintha gumit vagy mit ennék- fintorodott el. Nem finnyás ő egy kicsit véletlenül?
- Mit élvezel a legjobban, mikor versenyzel?- mindig is érdekelt, hogy egy pilóta miért ül versenyről versenyre a kocsikba és versengenek úgy egymással mintha vérre menne a dolog.
- Tudod, mikor vezetek mindent elfelejtek. Azt hogy kivagyok, hogy mi bajom, hogy valaki megbántott-e és még a szép dolgokat is. Olyankor csak szárnyalok és igazán szabadnak érzem magam. A zsigereimben érzem a sebességet és olyan megmagyarázhatatlan igazlom és extázis lesz rajtam úrrá, amit leírni képtelenség. Imádom a benzin szagát, ahogy a kerekek füstölögnek – jó mondjuk az nem olyan jó mikor valaki mögötted van, mert könnyebben megelőzhet- de végül is ez is része a versenynek.
- És mi az, amit nem szeretsz?- kérdeztem tőle
- Olyan nincs- vágta rá rögtön – Nah jó egy mégis van. Az interjúkat. Néha olyan hülye kérdéseket tesznek fel, hogy annyira zavarba jövök, hogy pöszén kezdek beszélni. Utána meg persze engem gúnyolnak emiatt.
- Ne foglalkozz velük. Mindenkinek van hibája, gondolj erre és hogy ezért a rajongóid még jobban szeretnek. Senki nem tökéletes és te se törekedj rá mindenáron.
- És te mit szeretsz Edwardban bocsánat Pattinsonban?- kérdezte meg hírtelen Felipe
- Van neve is, ha nem tudnád - kaptam fel a vizet. Utálom, hogy mindig valami gúnynevet találnak ki, hogy soha nem csak egyszerűen Rob hanem Pattinson, vagy Pettingson vagy mit tudom én még mit találnak ki neki. – Azt hiszem jobb, ha megyek – álltam meg rögtön az asztaltól.
- Kérlek ne haragudj én csak….
- Te csak mi? Mindegy is. Én megyek, majd valamikor találkozunk - már ha egyáltalán fogunk – tettem hozzám magamban majd felkaptam a táskámat és az előszobába indultam.
- Köszönöm az estét- néztem vissza majd miután felhúztam magassarkúmat, kissé sértődötten de elköszöntem- Viszlát.
Talán hisztis vagyok, talán túlságosan is kiakadtam a kis viccén, de akkor sem szeretem mikor így gúnyolódnak rajta. Szeretem, ő a barátom és ha így beszélnek róla az nekem is fáj. Fogtam egy taxit majd egyenesen hazamentem. Otthon már valamivel nyugodtabb voltam és el is felejtettem, Felipe beszólását. Kitöltöttem kedvenc narancsléből egy keveset majd leültem a gép elé. Eléggé régi már így egy ideig várnom kellett, míg fel tudtam menni internetre, de amint ez sikerült már meg is bántam.
A poharam a földre hullott miközben könnyek lepték el szemeimet.
